Tisztelt Őszinte Ingatlanos!
A Budai Várban néztem ki egy kedvező hirdetést. Egy 80 négyzetméteres lakást árultak alig 20 millió forintért.
Felhívtam a megadott számot, egy ingatlanközvetítő hölggyel beszéltem. Azt mondta, hogy ez egy önkormányzati örökbérlet, de megnyugtatott, hogy teljesen olyan, mint ha öröklakást vennék, az önkormányzatnak fizetendő bérleti díj a közös költséggel együtt pedig csupán 27 ezer forint. Időpontot akart egyeztetni, hogy beszéljünk a részletekről, de én gondolkodási időt kértem.
Az érdekelne, hogy egyáltalán törvényes az ilyen bérleti jog eladása? Tényleg olyan, mint ha öröklakást vennék? Az önkormányzat nem emelheti-e meg a bérleti díjat drasztikusan? És egyáltalán, ez mégis csak bérlet, felmondhatnak például nekem?
Előre is köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel:
Egy Várról álmodozó:-)
Kedves Várról álmodozó,
Ki nem szeretne a Budai Várban egy lakást, ráadásul sokadik kerületi árfekvésben, de én háromszor is meggondolnám az ilyen ajánlatokat.
Ingoványos talaj. Olyan szempontból valóban törvénytelen, hogy az önkormányzati lakás bérleti jogát így kimondva, fehéren-feketén nem lehet eladni (mármint a lakás célú helyiségekét, más a helyzet az üzlethelyiségekkel).
Azonban törvényes kiskapu, hogy az önkoris bérleti jog elcserélhető más bérleti jogra, vagy akár tulajdonra. Jó 20 évvel ezelőtt volt a dömpingje az olyan apróhirdetéseknek, hogy:
„Vegye meg az általam kiválasztott lakást és öné lehet önkormányzati lakásom...”
A rendszerváltást követően ebben valóban volt fantázia. Ugyanis akkoriban az önkormányzatok a lepukkadt lakásállománytól igyekeztek megszabadulni, hogy ne őket terhelje a karbantartás.
A piaci ár töredékéért, gyakran annak csupán 10 százalékáért vehették meg az önkoriktól a bent lakó bérlők a lakást.
Nos, ezek az idők már rég elmúltak. Az önkormányzatok már egyáltalán nem kapkodják el a lakásállományuk értékesítését, hiszen a zömétől idáig megszabadultak. (Az V. kerületben történt furcsaságokkal nem foglalkozom, ott egyébként is jellemzően üzlethelyiségekről volt szó, és hát egyébként sem az apróhirdetésekből beesetteknek termett babér.)
No de milyenek a jelenlegi lehetőségek?
Most is az a járható út elsősorban, hogy az önkormányzati lakás bérleti joga más önkormányzati bérleményre vagy (lakásingatlan) tulajdonjogára cserélhető. Ezt törvény biztosítja, az önkori hozzájárulása szükséges, a részletszabályokat ellenben az adott önkormányzat rendeletben szabályozza.
Illetve még egy kiskapu: a bérlővel tartási szerződést kötünk és a halála után átvesszük a bérleti jogviszonyt. Ehhez az önkormányzatnak is hozzá kell járulni és a tartási szerződés megkötése, valamint a bérlő halála között legalább egy évnek el kell telnie. El lehet ilyenkor azzal is játszadozni, hogy a jellemzően idős nénit/bácsit otthonban helyezzük el – mi pedig, mint az eltartó –, bérlőtársi státust kérvényezünk és egyedül lakunk a lakásban.
Lényeges, hogy nekünk viszont nem lehet párhuzamosan más lakástulajdonunk (illetve csupán nagyon szűk körben, pl. mert haszonélvezeti joggal terhelt, így nem lakhatunk ott).
Okés, megkaptuk az engedélyt, a bérleti jogról lemondott korábbi bérlő helyébe léptünk. Töredékáron hozzájutottunk a lakáshoz, ahhoz képest, mint ha egy ugyanolyat vettünk volna.
Hátradőlhetünk, és ugyanúgy élvezhetjük a lakásunkat, mint ha az a tulajdonunkban állna?
Koránt sem! Ezernyi apró kis taposóakna húzhatja keresztbe a számításainkat.
Először is, azt felejtsük el, hogy az egész kéglit kiadjuk albérletbe, sőt, még akár csak egy részét. A lakásban a bejelentett bérlőn és bérlőtársakon kívül engedély nélkül csak a hozzátartozók szűk köre lakhat (feleség/férj, gyerekek, unokák, szülők).
Aki az önkoris lakásában önfeledten airbnb-zne, alaposan megütheti a bokáját, akár még azt megelőzően is, hogy az első, erősen ittas, legénybúcsús brexitszökevény a szomszéd néni fikuszára vizelne.
Vajon az idők végezetéig annyi lesz a bérleti díj, mint amikor elkezdtük a mókát?
Ez sem biztos. Az önkori ugyan önkényesen nem emelheti drasztikusan csupán a mi bérleti díjunkat, ám rendeletben belenyúlhat a lakásállományának bérleti díjazásába.
További lényeges elem, hogy mivel itt főképp szociális szempontok érvényesülnek a nyomott árú önkoris bérletek esetén, ezért valamennyi állandó jövedelmünk kell, hogy legyen, ám túl sok sem lehet. Illetve ez esetben az önkormányzat, mint bérbeadó áttérhet a nyomott áras, szociális bérleti díj szedéséről a piacira. Tehát akinek momentán ebből a szempontból a látható jövedelme „megnyugtatóan” minimálbér körüli, ha mindez később változik, szintén pofára eshet.
Az önkori nem paterolhat ki a bérleményből máshová?
Dehogynem. Ugyan figyelembe kell venni a hasonló méretet, komfortfokozatot, a településen belüli fekvést és ennek megfelelően egy másik cserelakásban kell biztosítani új önkoris bérleményt, de a fővároson belül az akár másik kerületben is állhat! Így bizony kikerülhet a várból az önkoris bérlő. Arra volt is precedens, hogy egyes fővárosi kerületi önkormányzatok más kerületbe „exportálták” az önkoris bérlőik egy részét.
Persze, aki szerencsés az hosszú évtizedekig, vagy akár az élete végéig élvezheti az önkoris lakás előnyeit azonos kondíciókkal, mint ahogyan megkezdte, de kicsit olyan ez a műfaj, mint ha állandóan átfutnánk piroson az útkereszteződésen: lehet, hogy karcolás nélkül megússzuk és százhét évig élünk, ellenben az is benne van a pakliban, hogy bármikor elcsaphat minket egy autó.
Az utcáról beesve, apróhirdetés alapján én nem mernék belevágni. Esetleg úgy van értelme, ha bennfentes infók alapján képben vagyunk, hogy záros határidőn belül az önkori értékesíti a lakást. A bérlőnek ugyanis elővásárlási joga van, és a törvény ugyan előírja, hogy az önkormányzatok immár piaci áron kell, hogy árulják az ingatlanvagyonukat, de hát a tól-ig meghatározásánál a papír sok mindent elbír. Ráadásul legalább 15 éves futamidejű részletfizetést is biztosítani kell és az első vételárrészlet nem haladhatja meg a húsz százalékot, mi több az önkormányzat rendeletben szabályozhatja, hogy a piaci árból milyen kedvezményt nyújt.
Amellett, hogy erkölcsileg mindez meglehetősen kérdőjeles, de jellemzően ez sem az apróhirdetésből beeső kívülállók szerencséje.
Akkor inkább lottózzunk.