Őszinte Ingatlanos

MeNa 2017. március 06.

Meddig kell tűrni a céges bulit a ház földszintjén!

Tisztelt Őszinte Ingatlanos!

Három külön helyiség is van a társasházunk földszintjén, amiket bérbe adtunk különféle cégeknek. Kettőnél semmi gond nincs, úgy tudom, fizetik rendesen a díjat, szinte alig észrevehetően működnek.A harmadik, jóval nagyobb bérleményben azonban az utóbbi időben egyre több a céges vigadalom, afféle buli (valahogy így mondják manapság). A bérlő valami tanácsadással foglalkozó cég, de ez már kibírhatatlan, ráadásul azt is hallottam, hogy nem nagyon fizetik a bérleti díjat. Ez felháborító. Már szóltunk a közös képviselőnek, de nem sok foganatja volt, lehet, hogy "érintett" az üzletben. Mit tehetünk?

Üdvözlettel

Janka néni

 

Kedves Janka néni!

Bár nem ismerem a konkrét körülményeket, de megértem, hogy nagyon zavarja magát és nyilván más lakókat is ez a nem kívánt forgalom. Az a helyzet, hogy a bevételre biztos szükségük van, hiszen ezzel csökkenthető a közös költség. Én először felszólító levelet küldenék, hogy a hivatalos nyelv szerint "rendeltetésszerű használatra" ösztönözzem őket. Vagyis arra használják, amire a bérleti szerződés szerint joguk van. És ez a lényeg.

man-couple-people-woman-large.jpg

A bérleti szerződés közös tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló helyiségek esetén is konkrétan meghatározza ezeket a jogokat és persze a kötelességeket is. Felhívnám a figyelmét, hogy a Társasházi törvényben nem nagyon régen új rendelkezések léptek életbe a Szervezeti-Működési Szabályzatra vonatkozóan, ezt röviden SZMSZ-nek szokták mondani. Szóval az Önök társasházának közössége teljesen önállóan, maga határozza meg, hogy kiterjesztheti-e a tevékenységét egy cég, amelyik éppen Önöknél bérel helyiséget. (Ha ez nem tetszik a cégnek, akkor kereshet magának kiadó budapesti üzlethelyiséget máshol is.)

Szélsőséges esetben akár meg is tilthatják a használatot vagy mondjuk, csak olyan céget engednek oda, amelyiknek az irodájába csak kevesen jönnek, alig van ügyfélforgalom. Elvileg egy tanácsadó vállalkozásnál nem állnak hosszú tömött sorban és főleg nem zajonganak az ügyfelek, pláne nem buliznak. Nem tudom, Önöknél hogy volt annak idején, amikor aláírták a bérleti szerződést, de a szabályok szerint a közgyűlésnek még a bérlő cég tevékenységének megkezdése előtt határozatban kell leszögeznie ezeket a részleteket.

Aztán ott van a társasház házirendje. Biztos tudja, hogy elég szigorú dolgokat írnak elő benne, de szerintem ez természetesen, mégiscsak egyfajta közösségről van szó. A házirendet kötelező kifüggeszteni, ezt általában a bejárathoz közel, a bejárati ajtón belül kell elhelyezni.Nos, ebben a házirendben is szabályozhatók a közös tulajdonú helyiségekben folytatható különféle tevékenységek. A Társasházi törvény lehetővé teszi, hogy a már említett SZMSZ-ben rögzítsék a közös képviselőnek e sajátos szabályok betartására vonatkozó kötelezettségeit.

A bérleti díj elmaradása is elég súlyos dolog. Elvileg a bérleti szerződésben benne van, hogy nemfizetés esetén milyen szankciók lehetnek. Szerintem ezt ellenőrizni kell, volt-e tényleg elmaradás és ha igen, akkor kiegyenlítették-e vagy sem. Ha most is fennáll a hátralék és ez úgymond rendszer szerű, akkor jöhet az ügyvédi felszólítás, majd a szerződésbontás és a behajtás. Ha jó helyen van az Önök háza, akkor talán nem lesz nehéz új bérlőt találni, olyat, aki megbízhatónak tűnik, fizeti rendesen a díjat és persze nem zajong.

Vagyis azt hiszem, érdemes megint felkeresni a közös képviselőt és sokkal határozottabban megkérni arra, hogy lépjen fel az Ön vagy Önök érdekében, illetőleg a közös képviselőtől is rá tud kérdezni arra, hogy a bérleti szerződésben vajon rendezték-e a helyiséghasználat részletes szabályait. Azt, hogy "érintett-e" ebben a konkrét ügyben, szintén ki kell deríteni, de ez már egy másik levél témája lehet.

Végső soron, ha a tulajdonostársak megszavazzák, akár a közös képviselőt is le lehet váltani, és a bérleti szerződés módosítását kezdeményezni, hogy fehéren-feketén szerepeljen benne egy "céges bulizást -tiltó"-kikötés.

Üdvözlettel

Őszinte Ingatlanos

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr9912142387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása