Őszinte Ingatlanos

MeNa 2017. november 22.

Mi van, ha eltűnik a végrendelet?

Végrendelet hiányában a törvény rendelkezik a hagyaték sorsáról. Aki azonban saját maga kívánja rendezni az örökségét, végrendeletet készíthet. A végrendelet alaki és tartalmi kellékeire vonatkozó előírások betartása nagyon fontos, de kérdésként merülhet fel az is, hogy vajon egy eltűnt végrendelet be tudja-e tölteni a szerepét?

Mivel nagyon hosszú idő is eltelhet a végrendelet elkészítése és az örökhagyó halálának időpontja között, így számos ok miatt tűnhet el végrendelet. Olyan kivételes esetek is előfordulhatnak, hogy a végrendeletet őrző ügyvédi iroda alagsorát elönti az árvíz, vagy az elhunyt iratai között őrzött végrendelet ismeretlen okból nem kerül elő.

divorce-real-estate.jpg

A törvény rendelkezései szerint az írásbeli magánvégrendelet nem veszti hatályát amiatt, hogy a végrendelkezést tartalmazó okirat a végrendelkező akaratán kívül álló okból megsemmisül vagy nem található meg, kivéve, ha az örökhagyó a megsemmisülésbe belenyugodott. Amennyiben azonban az írásbeli magánvégrendelet az örökhagyó birtokában maradt, de nem került elő, az ellenkező bizonyításáig azt kell vélelmezni, hogy az örökhagyó azt megsemmisítette.

Abban az esetben, ha más vigyázott a végrendeletre, úgy az a kérdés, hogy az eltűnt végrendelet tartalma bizonyítható-e. Ha a hagyatéki eljárás érintettjei egybehangzóan nyilatkoznak arra, hogy abban ki volt örökösnek megnevezve, akkor a végrendelet az irat előkerülése nélkül is „működhet”. Vita esetén kétséget kizáró módon kell tudni bizonyítani, hogy az örökhagyó olyan végrendeletet hagyott hátra, amely megfelelt a formai és alaki feltételeknek. Bizonyítani kell továbbá a végrendelet tartalmát és azt is, hogy az az örökhagyó akaratán kívül álló okból semmisült meg vagy veszett el.

Amennyiben a végrendelet az örökhagyó birtokában volt, úgy még nehezebb a feladat. Ebben az esetben ugyanis az a kiindulópont egy elveszett végrendelet esetén, hogy azt maga az örökhagyó semmisítette meg.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy saját vagy más érintett személy érdekei által vezérelve sem tanácsos más személy végrendeletét elrejteni vagy megsemmisíteni, hiszen az az elhunyt akaratának meghiúsítása mellett nyilvánvalóan bűncselekményt valósít meg.

Örökhagyóként akkor járunk el körültekintően, ha végrendeletünket közjegyzőnél vagy ügyvédnél készíttetjük el. A végrendeletek országos központi nyilvántartását a Magyar Ügyvédi Kamara működteti. Ez egyrészt elősegíti az ügyvédi közreműködéssel készített magánvégrendeletek biztonságos őrzését, másrészt a végrendeletek léte és tartalma ismertté válhat a közjegyzők és bíróságok előtt.

A nyilvántartásba vételi díj megfizetése arra szolgál, hogy a kamara tájékoztatást nyújtson a végrendelet létezéséről, és a zárt borítékban őrzött példányát át is adja a hagyatéki eljárásban közreműködő közjegyzőnek. Amennyiben a végrendelet közjegyző előtt készül, vagy nem előtte készül ugyan, de nála helyezik letétbe, úgy a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába vezetik fel annak tényét. Ezekkel az eljárásokkal biztosítható az, hogy a végrendelet ténylegesen betölthesse szerepét, és segítsen az örökhagyó akaratának érvényre juttatásában.

Szerzőnk dr. Gombolai Éva, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője

JOGI NYILATKOZAT

Felhívjuk Felhasználóink szíves figyelmét arra, hogy az olvasói kérdésfeltevések esetén az eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs lehetőség a személyes konzultációra, az iratok áttekintésére, a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, a tényállás alapos megismerésére és minden lényeges szempont figyelembe vételére. Ezért a kérdésre írt válasz nem minősül jogi tanácsadásnak, csupán tájékoztatásnak, nem hoz létre ügyvéd-ügyfél viszonyt a szerző és a kérdésfeltevő között és nem helyettesíti a személyes jogi vagy egyéb szakmai tanácsadást.

A jogi és egyéb esetek különbözőek, ezért a korábbi kérdésekre adott tájékoztatások hasonló esetekre teljes biztonsággal nem irányadóak.

Terjedelmi, erőforrásbeli és egyéb szempontok figyelembe vételével nem áll módunkban minden kérdésre válaszolni és a válaszadásra, illetve annak határidejére semmiféle vállalást nem teszünk. Ezért amennyiben Önnek sürgős, válaszra van szüksége, avagy mindenképpen fontos, hogy választ kapjon, akkor javasoljuk, hogy ne ezen a honlapon, vagy ne csak ezen a honlapon tegye fel kérdését.

Fentiekre tekintettel az üzemeltető, illetve a tájékoztatások szerzői az Ön által megnyitott honlapon közzétett információk teljességéért, pontosságáért, ezek felhasználásából származó bármilyen kárért, elmaradt vagyoni előnyért felelősséget nem vállalnak, a honlap használatából eredő felelősséget kifejezetten kizárják.

Mindazonáltal a tájékoztatások megadásakor az üzemeltető és a szerzők a lehető leggondosabban járnak el annak érdekében, hogy a közzétett információk és tájékoztatók helytállóak legyenek.

Megértésüket köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr2013323055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása