Őszinte Ingatlanos

oszinteingatlanos 2016. április 20.

Lakásvásárlás okosan! - Ezt kell tudni a tulajdoni lapról!

Kedves Őszinte Ingatlanos!

Értékesíteni szerettem volna a (sajnálatos módon), gyermekkoromban megörökölt lakásomat, és a vevő jelölt tulajdoni lapot szeretett volna tőlem kérni. Ezt hol tudom beszerezni és miért olyan fontos?

Válaszát előre is köszönöm

Elvira

 

Kedves Elvira!

A tulajdoni lap olyan az ingatlanoknál, mint az embereknél a személyi igazolvány, lakcímkártya, vagy az autóknál a törzskönyv, forgalmi engedély.

Ahhoz hogy be tudjuk azonosítni az ingatlan típusát, méretét, tulajdonosait, esetleges terheit, feltétlenül szükség van rá. Erre a lapra vezetik fel az esetleges változásokat is, mint az adásvételt vagy egyéb terheket, így pl.: védve vagyunk (vevői oldalról), hogy nem vesszük meg többen ugyan azt az ingatlant, hiszen látható, rajta ha már előttünk valaki megvette.  Tehát a kedves vevő jelöltje erről szeretett volna hiteles formában tájékozódni.

Igyekszem tehát röviden összeszedni az általános részeit, illetve hogy hol, milyen formában lehet beszerezni, vagy megtekinteni.

A tulajdoni lapokat tehát az ingatlan-nyilvántartásban rögzítik, mely tartalmazza az ország valamennyi ingatlanának adatait. Ezek a helyi irodák a járási hivatalok alátartoznak, pl.: „Bicskei Járási Hivatal Földhivatali Osztály”. A pontos lista megtalálható a lenti oldalon.

Tulajdoni lap és részei

Az ingatlanok azonosítása helyrajzi számmal történik településenként. Minden ingatlan adatait külön tulajdoni lapon tartják nyilván. A tulajdoni lapokat sorszámmal látják el ez a helyrajzi szám. A tulajdoni lap három részből áll, melyet római számokkal jelölünk (I-II-III. rész), ezeket megelőzi az úgynevezett széljegy, ahova a különböző kérelmeket vezetik fel (pl.: adásvételi szerződés).

A tulajdoni lap I. része az ingatlan számszerűsíthető adatait tartalmazza, mint pl.:

  • a település neve, az ingatlan címe
  • fekvés megjelölése (belterület, külterület)
  • az ingatlan területe nm-ben (pl.: ha az adott ingatlan egy családi ház, akkor a telek terület van nm szerint nyilvántartva, de ha lakás, akkor a lakás nm, illetve szoba száma, valamint a közös tulajdonban álló tulajdon részek), stb.

A tulajdoni lap II. része az ingatlanhoz kapcsolódó tulajdonjogi információt tartalmazza a következők szerint:

  • tulajdonjog (a tulajdonos adatai úgy, mint név, születési idő, anyja neve, nyilvántartott állandó lakcíme, tulajdoni hányad stb.)

A tulajdoni lap III. része tartalmazza az ingatlanhoz fűződő egyéb jogokat és azok jogosultjait:

  • haszonélvezet és a használat joga, özvegyi jog
  • elő-, visszavásárlási, vételi jog
  • tartási és életjáradéki jog
  • jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom, végrehajtási jog, stb.

Természetesen a fentieken kívül rengeteg egyéb dolgot fel lehet tüntetni az adott részeken belül, ha nem tudjuk biztosan értelmezni érdemes pl.: ügyvéd, ingatlanos, vagy hitelezési szakemberek segítségét kérni.

Ha egy ingatlannak tudjuk a helyrajzi számát (HRSZ), akkor be tudunk fáradni a körzeti, (bocs) járási földhivatalba, vagy kormányhivatalba, és betekintést tudunk kérni, vagy nem hiteles másolatot, adásvételi szerződéshez pedig hiteles tulajdoni lap másolatot tudunk kérni. Ezeknek a díjai szintén az alábbi oldalon megtalálhatóak.

Bővebben tájékozódni a Földhivatal oldalán http://www.foldhivatal.hu/ lehet, ha részletesebben szeretne tájékozódni a témában.

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr928647600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FF 2016.04.21. 13:13:01

A tulajdoni lap fontos és hasznos! Tavaly már majdnem megalkudtunk egy lakásra, amikor a forma kedvéért azért lekértük a lapját. A kilencmillióra tartott lakáson tizennégymilliós jelzálogot találtunk, vissza se néztünk.

Kicknick 2016.04.21. 13:13:14

Kedves Elvira,

Ha maga tényleg ennyire...khmmm...egyszerű..akkor marhagyorsan keressen egy ingatlanost vagy egy ügyvédet mert nagyon át fogják...kmmm...verni.

Hypo100 2016.04.21. 13:13:21

Legtöbbször a cím is elég, nem kell feltétlen tudni a helyrajzi számot ahhoz, hogy tulajdoni lapot kapjunk.

kismokus41 2016.04.21. 13:13:34

Adásvételi szerződés megkötéséhez ügyvédi ellenjegyzés szükséges, aki szintén lekéri a tulajdoni lapot, természetesen a Te költségedre, ezért neked nem érdemes, mert gondolom Te sem akarsz 2szer fizetni ezért!!!