Őszinte Ingatlanos

Őszinte Ingatlanos 2016. augusztus 24.

Lakóingatlan helyett, kivett iroda, üzlet? Miért is ne!

Kedves Őszinte Ingatlanos!

Milyen problémákra lehet számítani egy nem lakásnak minősített ingatlan megvásárlásakor, ha azt a vevő lakásként akarja használni. Erre az ingatlan úgy tűnik alkalmas. Hol lehet annak utánanézni, hogy megtörtént e esetleg annak átminősítése vagy sem. Amennyiben nem, milyen adminisztrációval, illetve költséggel jár az esetleges átminősítés

Válaszodat előre is köszönöm

J

 

Kedves J.!

Nem az első, aki felveti ezt a kérdést, érdemes beszélni róla. Már csak azért is, mert adott lokáción belül, lehet olcsóbb ha az ember üzletet, vagy irodát vásárol.

Az illetékre vonatkozó részt tévesen írtam, 4% ebben az esetben is az illeték (ŐI). Nagy valószínűséggel lesz helyi adó vonzata is, de ez eltérő. Abban az esetben (egyébként), ha nem zavarja a lakóközösséget, hogy mondjuk egy irodának kialakított, de lakásnak is használható ingatlanban él, nos semmi. Ez is egy ilyen lakás/iroda, mely irodaként szerepel a nyilvántartásban. A tulajdoni lapon egyébként azonnal látszik, hogy miként van nyilvántartva az adott ingatlan, tehát a járási földhivatalnál lehet a legegyszerűbben utána járni.

Itt a tulajdoni lapon jól látható ez a rész:

tullap.jpg

Egy meglévő társasházban lévő nem lakás célú ingatlan átminősítése, azért meglehetősen bonyolult idő és pénz igényes feladat. Az első kör a helyi építési hivatal, ahol a beépíthetőség arányában szabott lakóingatlan szám kialakítására adtak valamikor engedélyt. Tehát, nagy valószínűséggel, ha pl.: irodának vagy üzletnek alakítottak ki, akkor nem lehet neki állni. Ha kevesebb a lakó ingatlan, mint amit a HÉSZ engedélyez, akkor össze lehet hívni a lakó közösséget, és közgyűlési határozat kell az esetleges átminősítéshez, ha ez is megvan, akkor műszaki engedélyeztetés, társasházi alapító okirat változtatás, a közös területek arányának a változtatásával, a kiadott lakhatási engedéllyel földhivatali ügyintézés szükséges hozzá. Tehát, ha lehet, akkor műszaki tervek elkészítése, helyi önkorinál az engedélyeztetési eljárás díjai, ügyvédi munka díj, földhivatali illetékek, szűken de 1-1,5 M Ft-ból kijöhet.

Üdv

Őszinte Ingatlanos

Lakások 10 millió Ft alatt (x)

A címlapkép forrása: www.pexels.com

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr3711648252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szín Játék 2016.08.24. 20:32:51

Kedves Őszinte Ingatlanos!

Próbáljunk nem téves dolgokat terjeszteni, mint "szakértő".

Az illeték mértéke mindkét esetben 4%, már több éve. A többt inkább nem is kommentálom ( díjak, eljárások). Azt azért megjegyzném, hogy az átsorolás után sem a közös terület, sem a külön tulajdon területe nem változik, hisz nem megnövekszik az ingatlan, csak megváltozik a használat módja. Így ha ehhez kötött, a tulajdoni hányad sem változik.

ZON 2016.08.24. 22:06:20

A helyi adó vonzata csak pozitív lehet, mert a lakások a legtöbb településen mentesek az építményadó alól, míg az irodaként nyilvántartott ingatlan után akkor is fizetni kell, ha nem arra a célra használod, vagy egyáltalán nem használod.

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.24. 22:06:47

Kérdés: Mi van akkor, ha nem minősíttetek át egy amúgy összkomfortos irodát lakásnak - hanem csak lakok benne? Tiltja ezt valami? Kaphatok bírságot iroda besorolású helységben lakásért?

Almandin 2016.08.24. 22:18:46

@Tehetséges ugandai buzi: Engem inkább az érdekelne, hogy ha az ember üzlethelyiséget vesz, és átalakítja lakásnak (esetleg már eleve olyan), be lehet-e legálisan jelentkezni oda? Az önkormányzat beleköthet-e? Mert elég vicces, hogy van lakása az embernek, de esetleg papíron hajléktalannak minősül, ami megnehezítheti az életet.
Amúgy ma sok kiadhatatlan üzlethelyiség van, amit nem baj, ha lakásnak átalakítanak. Időnként nagyon eredeti és egyedi lakások alakíthatóak ki így.

Őszinte Ingatlanos 2016.08.25. 08:53:34

@Szín Játék: Igaza van, mea culpa, a 10% ebben az esetben sem igaz!
Köszönöm

Őszinte Ingatlanos 2016.08.25. 08:55:03

@Almandin: Tudomásom szerint, be lehet jelentkezni.

Almandin 2016.08.25. 14:28:39

@Őszinte Ingatlanos: Az én tudomásom szerint nem olyan egyszerű. Attól függ, hogy az ingatlan-nyilvántartásban milyen címszó alatt szerepel. Ha üzlethelyiség, sok önkormányzat nem engedi az oda történő bejelentkezést.
Azt tudom javasolni, hogy ha valaki ilyen ingatlan lakáscélú megvételében gondolkozik, akkor hívja fel az adott település önkormányzatát és a helyrajzi szám megadása alapján érdeklődjön, be lehet-e oda jelentkezni, ha nem, akkor az átminősítés milyen vonzatokkal jár. Az átminősítés költségét pedig kifizettetheti az eladóval, ha ügyes (engedmény a vételárból).
Forrást esetleg tudsz, amivel alá tudod támasztani az állításodat?
Egyébként ha a vevő nem tud oda bejelentkezni, komoly baja lehet belőle. Ha van elérhető távolságban hozzátartozója vagy másik lakása, akkor még nem akkora a probléma, de ha nincs, akkor gond lehet az egészségügyi ellátás igénybe vétele (úgy tudom, a hajléktalanok orvosa fogja ellátni), bejelentett munkaviszony létesítése, a választójog gyakorlása, ha gyerek van, az iskoláztatása. Még a gyermekvédelemmel is meggyűlhet a baja.
Egyedül bujkáló bűnözők választják előszeretettel ezt a műfajt, mert az adóhivatal meg társai is nehezebben találják meg ilyen esetben. Maffiasztorik jutottak eszembe pincékben lakosztályt kiépítő olasz maffiózókról (voltak ilyen megtörtént esetek), de az ilyeneknek saját orvosaik, stb. vannak, illegálisan szervezik meg az életüket. Én, ha ingatlant értékesítenék, nem örülnék az ilyen vevőknek...

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.29. 17:04:13

@Almandin: Van, aki kifejezetten örülne annak, ha nem találná meg a választási iroda a szájbalökött népszavazási értesítőkkel. Levelezési címnek leadhatja az ember a bolt címét? Igen. Postaládán kint van a név? A kézbesítő megtalál? Igen. Ha feltétlenül szavazni akarnék, akkor venném a fáradtságot és regisztrálnám magam az illetékes területi választási bizottságnál. Nem igazán értem, hogy miért lenne gond például a gyámügynek, ha egy luxuskivitelű ingatlanban lakna a család, víz, villany, fűtés, mosott ruha, rendszeres étkezés, rendezett családi körülmények közt, tudod, apa, anya, meg a gyerek. (Öregek mesélik, hogy egykor régen ilyen is volt.) Miért gond ez? No offense, tényleg kíváncsi vagyok rá! Miért csak a maffiózók választanák ezt? Egyre több ember gyakorolja úgy a választási jogát, hogy egyszerűen nem megy el szavazni, mivel nincs olyan rubrika, hogy a fentiek közül egyik sem.

Aki nem eltűnni akar, csak kivonulni a társadalomból, annak tökéletes.

Konyvtaroslany 2016.08.29. 19:44:49

Engem az érdekel, hogy amit amcsi filmekben látunk, a nagy, hodály régi raktárakban kialakított hangárlakások (divatos külföldi néven a loftok) szabályozása hogy történik? Mert külföldön a kutyát nem érdekli, hogy raktárnak, vagy lakásnak használod! Amíg fizeted a bérleti dijjat, meg a rezsit, addig azt csinálsz benne, amit akarsz. Jó, mondjuk odakint nincs olyan, hogy a földhivatali kategória alapján más a közületi, meg a lakossági árkategória a szolgáltatóknál. Itthon mi lenne? Oda- vissza minősítenék hol lakásnak, hol üzleti célú helységnek aszerint, hogy az adott hónapban éppen milyen célra használja, aki bérli?

További kérdésem, hogy a fentebbi hozzászólások alapján mi a helyzet a belvárosban a magánszemélyek tulajdonában lévő, de pld. ügyvédi irodának, üzleti célra kiadott ingatlanjai rezsiköltségével? Az hogyan üzleti tarifa, ha nincs átiratva az óra a bérlőre? Ha nem, miért nem? Hiszen az akkor csalás - lenne, ha kötelező lenne átiratni a bérlőre az órákat, de úgy tudom, nem kötelező. Még ha hivatalosan adózik a tulaj a bérbeadás után, akkor se.

Stefánia vagdalt 2016.08.29. 20:16:43

@Konyvtaroslany: Külföldöldön lehet, hogy nincs eltérés a vállalati és a lakossági díjjszabás közt. Vagyishogy nem feltétlenül van a lakossági fogyasztás támogatva. Itthon viszont van ilyen támogatás. Mivel ezt a támogatást az állam fizeti, az állam sem akar ráfizetni, ezért tartják nyilván a földhivatalban azt, hogy az adott ingatlan az lakás, vagy üzlethelység. Nekik ez egyszerűbb ez a felūlről szabályozás, mint kimenni minden ingatlanba és időnként szúrópróbaszerűen ellenőrizni, hogy ténylegesen mire használják. Nekik egyszerűbb, de kevésbé demokratikus. Ez van. El kell költözni külföldre, ott nincs ilyen hivatali basztatás. Ott drágább a rezsi, de nincsenek kategóriák és kisebb megszorításokkal azt csinálsz az ingatlanodban, amit akarsz.

Almandin 2016.08.30. 14:05:14

@Stefánia vagdalt: Mit értesz "külföld" alatt? Azt gondolod, hogy M.o.-n kívül a Föld összes többi helyén nem lehetnek hülye szabályozások? Nos, vannak, pl. Németországban van olyan város (azt hiszem, München), ahol, ha van egy nem lakott lakásod és nem adod bérbe, megbüntetnek. Szintén Németországban történt, azt hiszem, Hessen tartományban, hogy valaki a garázsában bútorokat tárolt. Megbüntették, hogy a garázs autó tárolására való.

Almandin 2016.08.30. 14:16:52

@Tehetséges ugandai buzi: Azért lehet gond, mert a gyereknek területileg illetékes házi gyermekorvos szükséges, utána óvodai-iskolai beíratás. Szerintem egyetlen intézmény se veszi fel állandó lakcím nélkül. A gyermekvédelem pedig ellenőrzi, hogy a gyerek megkapja-e a védőoltásokat, megtörtént-e a kötelező beiskolázás. Ha ezek nincsenek meg, nem fogja érdekelni, hogy jó körülmények vannak-e egyébként. Sajnos, ha gyereket vállalsz, nem tudsz teljesen kivonulni a társadalomból, az állam belepofázása valamennyire elkerülhetetlen (még ha zavaró is). Ez azért van, hogy a kiszolgáltatott gyerek ne tudjon őrült szülők áldozatává válni. Az agárdi esetben is azért történt tragédia, mert a védőnő hagyta magát könnyen lerázni, és volt egy olyan gyermekorvos, aki segítette a szülőket.
Másrészt ez a kivonulás olyan helyzeteket is eredményezhet, hogy legális munkaviszonyt se tud létesíteni az illető, mert ahhoz is bejelentett lakcím kell. Ismerőssel történt ilyen eset. Nem volt állandó lakcíme és a főnöke azért nem tudta felvenni, mert a munkaszerződéshez is kell az ilyesmi. Aztán valakihez bejelentkezett és így oldódott meg az ügy.

Almandin 2016.08.30. 14:36:34

Itt van egy cikk, ami részletezi, mekkora problémák lehetnek a lakcím nélküliségből:
nol.hu/belfold/20100522-marcius_ota_folyik_a_hajlektalangyartas-672441

Tehetséges ugandai buzi 2016.08.30. 17:05:05

@Almandin: Elolvastam. De ez rohadtul életszerűtlen, hogy benne élek a saját tulajdonú ingatlanomban - és hajléktalannak vagyok minősítve! Vagyishogy... Hogy fogalmazzam... Nem követi az életet a szabályozás! A világ már rég túl van ezen, hogy lakcímbejelentő, mert csak. Mert az állam úgy gondolja, hogy legyél bejelentve. Csak. Ha tőlem a munkahelyem vonja a TB-t, akkor miért van ez plusz feltételként még bejelentett lakcímhez is kötve, hogy legyen körzeti orvosom?!? Na és ha én mindig ahoz megyek be, aki a legközelebb van hozzám? Szóval kissé életszerűtlen a szabályozás. Megértem és elfogadom azt, hogy szabál, szabál, de nincs igény ezeknek a rendelkezéseknek az eltörlésére, felülvizsgálatára? Túlhaladta már ezeket a szocializmusból fakadó szabályokat az élet. Azt mondták, hogy 1989-ben állítólag rendszerváltás volt.

Meg faszkodnak azzal, hogy bevezetnek értesítési címet. Miért nem jó erre a most is létező levelezési cím?!?

Almandin 2016.08.30. 17:30:53

@Tehetséges ugandai buzi: Hülye törvények mindenhol vannak. Amióta Orbán van hatalmon, még szaporodnak is.
Azt én se tartanám jónak, hogy ne legyen az embernek bejelentett lakcíme. Sokan kibújhatnának így az adózás, tartásdíjfizetés meg hasonlók alól. A közösségben élés kötelességeket is ró az emberre, még ha azt néha kellemetlennek is érzi. Pl. én is csak akkor mentem tüdőszűrésre, ha behívtak (és ott volt a fenyegetés bírsággal).
Azt én is eltörölném, hogy saját tulajdonú üzlethelyiségbe ne lehessen bejelentkezni. Elvégre nem hajléktalan az illető. A körzeti orvososdit én is eltörölném, mert korlátozza a szabad orvosválasztás jogát és túlzottan kiszolgáltatja a beteget egy orvosnak.

Roadster68 2016.12.07. 10:27:24

Ami nagyon kimaradt a posztból, merthogy körüljártam a témát:
Elsősorban az önkormányzat építési irodáját kell megkeresni, mivel a terület besorolása szerint a legtöbb esetben NEM ENGEDÉLYEZIK az ilyen átsorolásokat. Pl kérdeztem a IV. és a VII. kerületben is, olyan helyen is ahol a mellette lévő üzlet hivatalosan is lakás, de mégsem lehetet átsorolni.

PikkPakk 2018.11.28. 14:01:36

Sziasztok! Nekem is lenne egy kérdésem ez ügyben. Vettem egy irodát vagy raktárat mondjuk 7 millió forintért aminek ez a reális értéke. HA átminősítem lakó ingatlanná akkor az eszmei értéke emelkedni fog mondjuk 17 millióra. A kettő közötti különbség után azaz 10 millió forint után van-e valami adó vagy ilyesmi kötelezettségem ? Előre is köszönöm a választ!

Menyhárt Józsefné 2021.06.30. 22:45:52

Mennyi időbe telik egy kivett vendéglőt lakóingatlanná nyilvánítani a földhivatalnál?
süti beállítások módosítása