Őszinte Ingatlanos

MeNa 2018. február 22.

Hatalmas a tartozás a hagyatékon. Mit tegyek?

Egy hozzátartozónk, ismerősünk halálakor az érzelmi veszteség mellett sajnos gyakran szembesülhetünk azzal, hogy választás elé kerülünk az öröklés kapcsán. Ez különösen akkor merül fel, amikor az elhunyt hagyatéka (aktív és passzív vagyona) olyan mértékű tartozásokkal terhelt, amelyeknek összege meghaladja az örökölhető vagyon értékét.euro-870757_1280.jpg

A jogi szabályozás - felismerve ennek az élethelyzetnek a nehézségét - lehetőséget biztosít arra, hogy az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget visszautasítsa, vagy az örökhagyó életében lemondjon az öröklésről.

A visszautasítás egy olyan egyoldalú jognyilatkozat, amelyben az örökös kinyilvánítja, hogy nem kíván örökölni. A visszautasítás joga mind a törvényes, mind a végrendeleti örököst megilleti. Egyedül az államot - mint törvényes örököst - nem illeti meg a visszautasítás joga, az állam ugyanis szükségképpeni törvényes örökösnek minősül.

A visszautasítás mindig csak a visszautasító személyre vonatkozik, az öröklést visszautasító személy leszármazóinak kiesését azonban nem vonja maga után. Például abban az esetben, ha egy szülő visszautasítja a hagyaték öröklését, az ő része továbbhárul gyermekeire. A visszautasításhoz a törvény nem kíván meg írásos formát, az szóban is érvényes. A visszautasító nyilatkozat a hagyatéki eljárás során is megtehető.

divorce-real-estate.jpg

Fontos, hogy a visszautasítás az egész örökrészből történő kieséssel jár, ami azt jelenti, hogy nincs lehetősége az örökösnek arra, hogy az örökrészének bizonyos vagyontárgyait megtartsa, másokat pedig visszautasítson. Ez alól egy kivételt engedélyez a törvény, a mezőgazdasági termelés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyak, állatállomány és munkaeszközök öröklését külön is vissza lehet utasítani, ha az örökös nem foglalkozik hivatásszerűen mezőgazdasági termeléssel.

A gyakorlatban előfordul, hogy az örökös törvényes öröklési rend szerint és az örökhagyó végrendelete alapján egyaránt örököl. Ilyenkor lehetősége van arra, hogy csak az egyik jogcímen neki járó örökséget fogadja el, a másikat pedig visszautasítsa.  További követelményként fogalmazza meg a törvény, hogy a visszautasításnak egyértelműnek kell lennie, ezért a feltételhez vagy időhöz kötött és a megszorítással tett visszautasítást érvénytelennek kell tekinteni.

Ha az örökös az öröklés megnyílása után a visszautasítás jogáról kifejezetten vagy hallgatólag lemondott, az örökséget többé nem utasíthatja vissza. A törvény szerint a visszautasítás jogáról való lemondásnak kell tekinteni az örökség olyan birtokbavételét vagy a hagyatékra vonatkozó egyéb olyan cselekményt, amelyből az örökösnek az örökség elfogadására irányuló kétségtelen akarata tűnik ki.

A visszautasítás jogáról történő lemondásnak minősül az is, ha az örökös a közjegyző által - bármely érdekelt kérelmére – a hagyatéki eljárás során kitűzött határidő alatt nem tesz az örökséget visszautasító nyilatkozatot. Ezekben az esetekben tehát mindenképpen örököl az örökös.

A visszautasítás mellett másik jogintézményként nevesíti a jogszabály az öröklésről történő lemondást. Eszerint aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben - egészben vagy részben - lemondhat az öröklésről. A lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt.

Az öröklésről történő lemondás, valamint az örökség visszautasítása között alapvető különbség, hogy amíg az öröklésről lemondani az örökhagyó életében a vele való írásbeli megállapodás alapján van lehetőség, addig a hagyatékot visszautasítani, csak az öröklés megnyílása után, azaz az örökhagyó halálát követően lehetséges.

Az öröklésről való lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában a kötelesrészről (a törvényes örökrész egyharmada) való lemondást is jelenti. A kötelesrészről való lemondás nem jelent lemondást arról, ami a lemondóra más öröklési jogcímen, például végrendelet alapján hárul.

A lemondás a felek eltérő megállapodásának hiányában kiterjed a hagyatéknak arra a részére is, amivel a lemondó hányada utóbb másnak kiesése következtében növekszik, valamint arra a vagyonra is, amelyet az örökhagyó a lemondás után szerzett. Kivéve, ha olyan rendkívüli vagyonnövekedés következett be, hogy annak ismeretében a lemondó nyilatkozatot feltehetően nem tették volna meg.

A fentiek alapján tehát amennyiben valaki olyan összegű hitellel terhelt ingatlan öröklése elé néz, melynek a mértékét a hagyaték egyéb vagyontárgyai nem fedezik, vagy olyan örökségre számíthat, melyben a tartozások meghaladják a vagyontárgyak értékét, jogilag lehetősége van visszautasítani az öröklést az örökhagyó halála után. Az örökhagyó életében köthet vele olyan írásbeli megállapodást, melyben lemond az öröklésről.

Szerzőnk dr. Fekete Klaudia, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője

JOGI NYILATKOZAT

Felhívjuk Felhasználóink szíves figyelmét arra, hogy az olvasói kérdésfeltevések esetén az eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs lehetőség a személyes konzultációra, az iratok áttekintésére, a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, a tényállás alapos megismerésére és minden lényeges szempont figyelembe vételére. Ezért a kérdésre írt válasz nem minősül jogi tanácsadásnak, csupán tájékoztatásnak, nem hoz létre ügyvéd-ügyfél viszonyt a szerző és a kérdésfeltevő között és nem helyettesíti a személyes jogi vagy egyéb szakmai tanácsadást.

A jogi és egyéb esetek különbözőek, ezért a korábbi kérdésekre adott tájékoztatások hasonló esetekre teljes biztonsággal nem irányadóak.

Terjedelmi, erőforrásbeli és egyéb szempontok figyelembe vételével nem áll módunkban minden kérdésre válaszolni és a válaszadásra, illetve annak határidejére semmiféle vállalást nem teszünk. Ezért amennyiben Önnek sürgős, válaszra van szüksége, avagy mindenképpen fontos, hogy választ kapjon, akkor javasoljuk, hogy ne ezen a honlapon, vagy ne csak ezen a honlapon tegye fel kérdését.

Fentiekre tekintettel az üzemeltető, illetve a tájékoztatások szerzői az Ön által megnyitott honlapon közzétett információk teljességéért, pontosságáért, ezek felhasználásából származó bármilyen kárért, elmaradt vagyoni előnyért felelősséget nem vállalnak, a honlap használatából eredő felelősséget kifejezetten kizárják.

Mindazonáltal a tájékoztatások megadásakor az üzemeltető és a szerzők a lehető leggondosabban járnak el annak érdekében, hogy a közzétett információk és tájékoztatók helytállóak legyenek.

Megértésüket köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr9113687380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atompyka 2018.06.16. 21:50:26

Tehàt ha visszautasítja az ember az örökséget, akkor azt a gyereke/i kapja/kapják? Akik nevében - ha ő(k) még kikorú(ak) - szintén visszautasíthatja? És ezzel vége, (ha nincs unoka) az a "vonal" kiesett?