Őszinte Ingatlanos

MeNa 2018. március 14.

Megfúrhatja a lakás eladását a nagymama. Jogos ez?

Sok visszásság kapcsolódik a haszonélvezeti joghoz. Adott esetben az özvegyen maradt nagymama is keresztbe tehet a lakáseladásnak. Vagy mégsem? Itt vannak a legfontosabbak erről!

A tulajdonjog tartalmát leginkább azokon a részjogosultságokon keresztül lehetséges megragadni, amelyeket hatályos szabályozásunk tételesen is kiemel: ezek a birtokláshoz, a használathoz és a rendelkezéshez való jog. Haszonélvezet esetén azonban a fenti hármasból két részjogosítvány - a birtoklás és a használat - a tulajdonostól eltérő személyt illet meg, ami könnyen vezethet problémákhoz. 

Ingatlanok vonatkozásában a haszonélvezet alapulhat szerződésen vagy egyéb alkalmas jogcímen, így jogszabály alapján is. Utóbbira a legismertebb példa a túlélő házastárs számára biztosított haszonélvezeti jog az örökhagyóval, mint egykori házastárssal közösen lakott lakáson. A megfelelő jogcímen túl elengedhetetlen a jogosultság bejegyzése az ingatlan nyilvántartásba.

hand-65688_1280.jpg

Egyéb jogosultságokhoz hasonlóan a haszonélvezeti jog sem korlátlan: azt egyfelől határok közé szorítják a jogszabályok rendelkezései, továbbá mások jogai is. A haszonélvező jogosult tehát a haszonélvezet tárgyát képező dolgot - esetünkben az ingatlant - birtokolni, használni, akár hasznait is szedni, ugyanakkor viseli is az ezzel kapcsolatos terheket.

Ezzel összefüggésben lényeges a jogszabály azon rendelkezése, mely szerint a tulajdonos a birtoklás és a használat jogát csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a haszonélvező e jogaival nem él. A gyakorlatban ez akkor eredményezhet problémát, ha a haszonélvező ténylegesen nem él ugyan jogaival, azonban a tulajdonos számára is ellehetetleníti azok gyakorlását.

Tegyük fel, hogy a haszonélvezet tárgya egy nyaraló valamely hegyvidéki térségben, a haszonélvező azonban semmilyen módon nem használja azt. Akár saját elhatározásából, akár betegség miatti tartós ágynyugalom miatt indokolatlan részéről az érintett ingatlan tulajdonosát akadályozni.

Tévhit ugyanakkor, hogy a haszonélvezettel terhelt ingatlan nem idegeníthető el, az ugyanis forgalomképes, azonban a tulajdonosváltás ténye nem érinti a jogosultság fennállását. Kérdésként merülhet fel természetesen, hogy mekkora kereslet mutatkozik rá a piacon. Érdemes tudni, hogy a haszonélvezeti jog főszabály szerint megváltható, azaz arányos ellenérték fejében (vagy akár ingyenesen) a haszonélvező lemondhat arról, azonban erre senki sem kötelezhető.

A haszonélvezeti jog keletkezésének gyakori esete a fent már érintett holtig tartó haszonélvezeti jog, melyet a túlélő házastárs részére biztosít a törvény. Ez a jog hatályos polgári törvénykönyvünk szabályai szerint nem korlátozható és megváltása az özvegytől nem igényelhető.

Szerzőnk dr. Heinrich Renáta, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. jogi szakértője

JOGI NYILATKOZAT

Felhívjuk Felhasználóink szíves figyelmét arra, hogy az olvasói kérdésfeltevések esetén az eset csak korlátozottan ismerhető meg, nincs lehetőség a személyes konzultációra, az iratok áttekintésére, a többi fél nyilatkozatának beszerzésére, a tényállás alapos megismerésére és minden lényeges szempont figyelembe vételére. Ezért a kérdésre írt válasz nem minősül jogi tanácsadásnak, csupán tájékoztatásnak, nem hoz létre ügyvéd-ügyfél viszonyt a szerző és a kérdésfeltevő között és nem helyettesíti a személyes jogi vagy egyéb szakmai tanácsadást.

A jogi és egyéb esetek különbözőek, ezért a korábbi kérdésekre adott tájékoztatások hasonló esetekre teljes biztonsággal nem irányadóak.

Terjedelmi, erőforrásbeli és egyéb szempontok figyelembe vételével nem áll módunkban minden kérdésre válaszolni és a válaszadásra, illetve annak határidejére semmiféle vállalást nem teszünk. Ezért amennyiben Önnek sürgős, válaszra van szüksége, avagy mindenképpen fontos, hogy választ kapjon, akkor javasoljuk, hogy ne ezen a honlapon, vagy ne csak ezen a honlapon tegye fel kérdését.

Fentiekre tekintettel az üzemeltető, illetve a tájékoztatások szerzői az Ön által megnyitott honlapon közzétett információk teljességéért, pontosságáért, ezek felhasználásából származó bármilyen kárért, elmaradt vagyoni előnyért felelősséget nem vállalnak, a honlap használatából eredő felelősséget kifejezetten kizárják.

Mindazonáltal a tájékoztatások megadásakor az üzemeltető és a szerzők a lehető leggondosabban járnak el annak érdekében, hogy a közzétett információk és tájékoztatók helytállóak legyenek.

Megértésüket köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr6713724752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A biztos utas 2018.03.15. 20:15:35

"Tévhit ugyanakkor, hogy a haszonélvezettel terhelt ingatlan nem idegeníthető el, az ugyanis forgalomképes, azonban a tulajdonosváltás ténye nem érinti a jogosultság fennállását. Kérdésként merülhet fel természetesen, hogy mekkora kereslet mutatkozik rá a piacon."

Nem merul fel ilyen kerdes, ez az egesz alapvetes ugy baromsag, ahogy van. Haszonelvezovel egyutt venni senki nem akar semmit. Mert az nem tulajdon, hanem csak maszatolgatas, elore lathato szopas.