Őszinte Ingatlanos

MeNa 2018. május 18.

Kötelező olvasmány lett a közgyűlési jegyzőkönyv

A társasház közgyűlésén felvett jegyzőkönyv jelentőségét már önmagában az megalapozza, hogy a jegyzőkönyv tartalmazza a közgyűlésen meghozott határozatokat. Minden tulajdonostársnak érdeke ezért, hogy azok tartalma valós és alapos legyen, illetve a saját érdekében erősen ajánlott akkor is átolvasni, ha a tulajdonostárs a közgyűlésen nem vett részt.

A társasházi törvény pontosan rögzíti, hogy a jegyzőkönyvnek milyen kötelező elemei vannak. Előre kell bocsátani, hogy a jegyzőkönyv elkészítése nem opcionális, vagyis nem szabad választás kérdése, hanem az kötelező.

magnifying-glass-1607160_1280.jpg

A jegyzőkönyv bevezető részében fel kell tüntetni a közgyűlést levezető elnök, a jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítésére megválasztott két tulajdonostárs nevét; illetve fel kell tüntetni azt, hogy a megjelent tulajdonostársak nevét, tulajdoni hányadát, továbbá a távol lévő tulajdonostárs által meghatalmazott személy nevét a jegyzőkönyvhöz mellékelt jelenléti ív tartalmazza.

A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell megállapítást arra vonatkozóan, hogy a közgyűlés határozatképes, majd össze kell foglalni a tárgyalt napirendeket. A közgyűlés csak az előre napirendre tűzött kérdésekben határozhat, a meghozott határozatokat szó szerint rögzíteni kell a szavazás eredményére vonatkozó adatokkal együtt.

Az egyes napirendi pontok megtárgyalásának jegyzőkönyvezése nem szó szerint szokott történni, de természetesen abban az esetben, ha valamelyik tulajdonostárs kéri, akkor hozzászólását szó szerint jegyzőkönyvbe kell venni.

Végül a jegyzőkönyvet a közgyűlés levezető elnöke és a jegyzőkönyvvezető írja alá, és azt a közgyűlésen erre megválasztott két tulajdonostárs hitelesíti.

A hitelesítő személyeknek a feladata a törvényben nincs részletesen kibontva, de a vonatkozó bírói gyakorlat alapján elmondható, hogy a hitelesítéssel a jegyzőkönyv olyan teljes bizonyító erejű magánokirattá válik, hogy az abban foglaltakat az ellenkező bizonyításáig valósnak kell tekinteni. Önmagában attól, hogy a jegyzőkönyv hitelesítve van, még nem kizárt, hogy a tulajdonostársak a közgyűlési határozatot megtámadják, de ha a megtámadás indoka az, hogy a jegyzőkönyv nem a valóságot tartalmazza, úgy ezt nekik kell bizonyítani.

Ha azonban hiányzik a hitelesítés, és emiatt nem felel meg a teljes bizonyító erejű magánokiratnak, továbbá a tulajdonostársak bármelyike azt állítja, hogy a jegyzőkönyv a közgyűlésen történteket – így a határozatokat – nem a valóságnak megfelelően tartalmazza, úgy a társasháznak kell bizonyítani a tartalom valóságát, - mutatott rá a legfőbb bírói fórum egy korábbi döntésében.

A közös képviselőnek a közgyűlésen meghozott határozatokat a közgyűlés megtartásától számított nyolc napon belül a társasházban jól látható helyen ki kell függesztenie, továbbá ezzel egyidejűleg - ha a szervezeti-működési szabályzat ilyen kötelezettséget előír - azokról valamennyi tulajdonostársat írásban értesítenie kell.

A jegyzőkönyvbe bármely tulajdonostárs betekinthet, és arról - a másolási költség megfizetésével - másolatot kérhet. A mai technikai lehetőségek mellett a lefényképezés egy költséghatékony módszere a jegyzőkönyv lemásolásának.

Szerzőnk dr. Gombolai Éva ügyvéd, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakértője

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr1513897362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fazakas László 2018.05.23. 18:11:27

És olyankor mi van, ha a szabványostól TELJES MÉRTÉKÉBEN eltérően, a megjelenőknek már alaphangulatában is - úgymond - előregyártott, ámde alapjaiban erősen vélemény-befolyásoló meghatalmazások kiosztásának halmazával, s utána a lelkes ostobábbak összecsődített siserehadával,
no meg az önkormányzati Vagyonkezelő cég képviselőjének alapos meggyőzésével (ezt valójában nem lehet rábizonyítani, de azért mégis "valami bűzlik Dániában" - bár utólag a vádakat erősen cáfolták) - rekord létszámú tulajdonosi megjelenés kiséretében egy az egyben de nagyon alaposan széttrollkodják a teljes rendkívüli közgyűlést. Majd a végén okafogyottá minősítik s egy sima lakógyűléssé nyilvánítják.
A meghatalamazások elég érdekesek, közöttük kettő egy az egyben teljes mértékében HAMISÍTOTT(!), a félrevezetett hallgatóság pedig folyamatosan a saját érdekei ellen menetel.
Vannak sajnos olyan hülyék - akik sohasem a saját (és a társasház) érdekeiket nézik, hanem a kezdeményezőkkel szembeni útálatból kifolyólag - egy bűnözői csoport velük szemben folyamatosan elkövetett törvénytelen és kisded játékát!
Így aztán persze az utólag beindított jegyzői Törvényességi vizsgálatból elég simán a befolyásoltság szaga árad. A valós törvényesség benne semmi, de mi ezt már jól tudjuk - s ismerjük
- az önkormányzat - ahol a gyakorlatban valamennyire résztulajdonos, nem igazán szalad bele bármi komolyabb problémákba, inkább hagyja azt, hogy "valamit visz a víz" ... Kényelmesen leszarják ...
Ha nincsen semmi álprobléma, akkor inkább nem is keresünk! - alapon.