Őszinte Ingatlanos

TothGeza78 2020. szeptember 13.

Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

Határozott időre adtam bérbe a lakásomat, ami nyáron letelt. A bérlő a felszólításom ellenére sem volt hajlandó kiköltözni és nem is fizet. A kieső bérleti díjra nagy szükségem lenne gyermekeim eltartásához. Most kilakoltatási pert kell indítanom, vagy van gyorsabb megoldás? Válaszát előre is köszönöm. Ezúttal szakértő szerzőnk, dr. Nagy Barbara ügyvéd válaszol

Kedves Levélíró!
Mindenekelőtt tisztázandó, hogy a bérlő írt-e alá közjegyző előtt ún. kiköltözési nyilatkozatot. Ha igen, akkor a végrehajtásnak nincs akadálya, de sok esetben a szerződők még mindig nem veszik igénybe ezt a hasznos eszközt.

Kulcskérdés az is, hogy határozott vagy határozatlan időtartamú-e a bérleti szerződés.

Határozott időtartamú bérleti szerződéseknél azonban maga a bírósági végrehajtásról szóló törvény is ad egy könnyítési lehetőséget, nem szükséges tehát pert indítani. Fontos, hogy ez határozatlan időtartamú szerződéseknél nem alkalmazható.

60 napig peren kívül

Határozott időtartamú bérleti szerződések esetén egy ugyanolyan gyorsított, ún. nemperes eljárást lehet indítani, mint önkényes lakásfoglalásoknál. Fontos, hogy ennek van egy határideje: a meghatározott idő lejártától számított 60 nap. Ha ez eltelt, már csak perindítás után költöztethető ki a bérlő.

A nemperes eljárás szigorú határidőkhöz kötött.

A bérbeadónak az ingatlan fekvése szerinti járásbírósághoz kell beadnia egy kérelmet, melyben feltünteti azt is, hogy hol fog gondoskodni a bérlő ingóságainak (többnyire bútorainak) elhelyezéséről. Ha a kérelem megfelelő, a bíróság a kérelem beérkezésétől számított

5 munkanapon belül végzésben dönt a lakás kiürítéséről,

mely ellen ugyan a bérlő nyújthat be fellebbezést, de az nem akadályozza a végzés végrehajthatóságát.
A végrehajtó a költségek előlegezését követő 3 munkanapon belül már foganatosítja is a lakás kiürítését. Ennek keretében a bérlő közvetlenül a végrehajtótól kapja meg a kiürítési végzést, aki felszólítja, hogy
a lakást 2 napon belül hagyja el.

Mi történik, ha a bérlő másokat is befogadott a lakásba?
A bérlőnek a lakásban tartózkodó valamennyi személlyel együtt kell elhagynia a lakást. Ebbe beletartoznak a családtagok és a bérlő által befogadott személyek, barátok, ismerősök is.

Előfordul, hogy a bérlő nem költözik ki a felszólításra, ekkor

a végrehajtó a rendőrség közreműködésével kiüríti a lakást.

Amennyiben a bérlő nem tartózkodik a lakásban, az ingóságokat a végrehajtó elszállíttatja a bérbeadó által megjelölt raktárba. Utóbb a végrehajtási és a raktározási költségek is a bérlőt terhelik, azonban az eljárás megindításához ezen költségeket a bérbeadónak kell előlegeznie.

Meddig kell tárolnom a bérlő bútorait?
Korábban 30 napig, idén nyártól már 60 napig kell a raktározásról gondoskodni, azután a bérbeadó megsemmisítheti az ingóságokat.

Az igényérvényesítésnél arra figyeljünk, hogy november 15-én kezdődik a moratórium, mely az önkényes lakásfoglalókat nem védi, viszont a korábban határozott időre bérlőket igen.

Mi az a moratórium?
A végrehajtó a lakóingatlan kiürítésének foganatosítását a november 15-től április 30-ig terjedő időszakot követő időszakra halasztja el, ha a kötelezett magánszemély. Mint mindig, itt is vannak azonban kivételek. 

A veszélyhelyzet esetleges ismételt elrendelését követően a vonatkozó szabályozás változhat.

A szerzőnk dr. Nagy Barbara ügyvéd.

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr5416198702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DFK 2020.09.13. 21:23:33

Akkor majd csak tavasszal lehet kirakni a bérlőt. Már ha a bíróság nem évekig húzza az időt, aztán a végén a bérlő felé lesz elnéző.

lobaszopiatej 2020.09.14. 09:52:25

"A kieső bérleti díjra nagy szükségem lenne gyermekeim eltartásához. "

Add el a lakást, 20 évig ingyenélhetsz belőle!

Zionnépe 2020.09.14. 10:08:25

Zárass le minden közművet, netet, tv előfizetést! Nem vagy köteles semmit sem biztosítani neki, ő meg újakat nem köthet elvileg!
Hidd el hamarabb kiköltözik, mintha kilakoltatásra várnál...

Zionnépe 2020.09.14. 10:11:20

Ja és esetleg kezdj bele bejárati ajtó meg nyílászáró(k) cseréjébe.

bandiras2 2020.09.14. 11:35:14

@Zionnépe:
Éppenséggel igen. Jogalap nélkül tartózkodik a lakásban. Ha az engedélye nélkül bemész, abba még beleköthet, de ha a mester feszítővassal kifordítja az ajtót a kerettel együtt, és azt elviszed, abba senki se szólhat bele. Egy jó ismerősöd keresse fel munkahelyén személyesen, és közölje vele, hogy ha ott a helyszínen nem fizeti ki azonnal az elmaradást, akkor az ajtóval együtt ott hagyod a lakást őrizetlenül, a kisebbség legnagyobb örömére. Ha fizet, akkor megvárod.Te nem loptál semmit. Az ajtó a tied. A lakásban jogalap nélkül van. Vagy fizet AZONNAL, vagy üres falak közé ér vissza.

body_andras 2020.09.14. 11:57:23

@bandiras2: vigyázz a radiátor a lakásod része és a kisebbség már tudja hogy fémből van.

marvin 2020.09.14. 11:59:02

a) köttesd ki a közműveket
b) vedd le a bejárati ajtót, a lakás a Te tulajdonod, ahhoz nem kell bemenned, nem követsz el birtokháborítást
c) Mivel lejárt a bérleti szerződése a bérlőnek, fogadj fel pár markos legényt és add ki nekik papíron a lakást. Aztán ők menjenek oda és költözzenek be mondván, hogy mostantól ők laknak ott.

Én azt gondolom hasztalan jogi úton, állami jogi szervezet útján megoldást keresni. Ha találsz is, mire eléred a célod...

nincs1agy 2020.09.14. 13:36:22

@Zionnépe: @bandiras2: Ha szerzőssel van, ez a birtokvédelembe ütközik.Ugyanezért nem okos lecserélni a zárat sem..

nincs1agy 2020.09.14. 13:44:15

@marvin: Hogy veszed le az ajtót anélkül, hogy belépnél? Egyébként a bérlő beköltözés után zárat cseréltethet, ebben nincs semmi törvénytelen.

qwertzu 2020.09.14. 13:44:29

@nincs1agy: Nem szerződéssel van. Lejárt a szerződés.

nincs1agy 2020.09.14. 13:49:11

@lobaszopiatej: Ki az a hülye, aki megveszi egy beragadt bérlővel, aki vélhetően már jó sok közüzemi tartozást halmozott fel?

v.tamás 2020.09.14. 13:54:38

Én a kiadott lakásomban előre feltölthető villany-és gázórát rakattam fel,a saját nevemen van mindkettő,így a feltöltéshez szükséges kódok és adatok is csak az én birtokomban vannak,csak én tudom feltölteni őket.Így is tudnak fogyasztás alapján,utólag fizetni,de mindig csak annyival töltöm őket,hogy 1-2 hónapnál tovább ne legyen használható feltöltés nélkül.Ha nemfizetés van,akkor egyszerűen nem töltöm fel őket,nincs villany- és gáz,nem kell közművekhez rohangálni a kikötés végett.Bár ez sem garancia a kiköltözésre,azért villany és gáz nélkül nem kellemes a mai embernek ellenni,főleg fűtési szezonban.A villanyóra csere kb.25 eFt,a gázóra kb. 37 eFt volt 2019-ben.

Sir Galahad 2020.09.14. 13:57:07

@nincs1agy: A lejárt szerződés alapján hogyan illeti meg a bérlőt birtokvédelem?

Almandin 2020.09.14. 14:18:43

@Zionnépe: A tanácsok egyrészt jók, mert a bérlők többsége valóban gyorsan lelép ilyenkor, másrészt rosszak, mert illegálisak. Nálunk nagyon hülye törvények vannak, a bérbeadót nem védik. Volt olyan eset, hogy valaki ajtó leemeléssel próbálta a nemfizető bérlőt eltávolítani, aki ráhívta a rendőrséget, azok letartóztatták, rabosították, és közölték, hogy ha ez még egyszer előfordul, 30 napra viszik be a fogdára. A közművek kikapcsolására is vannak szabályok, elvileg nem lehet. Télen meg végképp nem.
Aki nagyon ki akar adni egy lakást, annak ajánlom, hogy diákoknak adja ki határozott idejű szerződéssel. Életvitelszerű ott lakás esetén nagyobb a kockázat. Különösen, ha gyerek is van. Gyerekes bérlőt kitenni még nehezebb és még több jogi akadályba ütközik. Az életvitelszerű ott élés azért se jó, mert akkor meg kell engedni, hogy bejelentkezzen oda a bérlő. Ha pedig bejelentkezett, birtokvédelem is megilleti, tehát ő kerül nyeregbe egy olyan helyzetben, amikor huzamosan nem fizet.

Almandin 2020.09.14. 14:20:26

@Sir Galahad: Ha be van jelentkezve, akkor megilleti. Szerencsére bérelt lakásba csak a tulajdonos engedélyével lehet, alá kell írnia a bejelentőlapot, tehát nem kell félni a tulajnak, hogy a háta mögött bejelentkezik a bérlő.

Almandin 2020.09.14. 14:34:40

@nincs1agy: Van ilyen, aki még tapasztalatlan. Másrészt a tulaj és az ingatlanos simán a vevőjelölt képébe hazudnak. Behazudják, hogy tisztességesen fizető a bérlő, vagy épp költözni készül, csak még folyamatban van a dolog. Én szaladtam még a környékéről is az ilyeneknek, amikor lakást vettem. Persze ott is fogadkoztak, hogy kimegy a bérlő, stb. de mondtam, köszönöm, nem kell. A csúcs az volt, amikor néztem egy lakást, azt épp festették, a tulaj lelkesen magyarázta, hogy ha még pár hónapig nem sikerül eladni, addig az alkalmazottai fognak ott lakni. Tehát üres, nem lakott lakást néztem, ami nem lett volna garantáltan lakatlan az érkezésemre, ha megveszem. Inkább lemondtam arról a lakásról. Jó kis buktatók vannak.

Zionnépe 2020.09.14. 14:44:31

@Almandin: @nincs1agy: Miután lejárt a bérleti szerződése, nem hosszabbította meg joggal feltételezheti a tulaj, hogy üres lesz lakás és ütemezhet be felújítást erre az időre. Értelemszerűen nem akar addig pluszban sem fizetni közműveket.
Tessék szépen írásban átadni a bérlőnek, hogy miután a szerződése lejárt... blabla én fel akarom újjíttatni a lakást és húzzon a vérbe.
Megnézném melyik az a bíróság amelyik a tulaj ellen ítél! Hidd el, nincs birtokvédelem önkényes elfoglalásnál (mert ez az) és pláne nem köteles neki a fennálló jogosulatlan használatot elősegíteni.
Az ilyen bérlő megérdemli, ha arra nem képes, hogy előre beszéljen erről (főleg anyagilag) a tulajjal.
Nem fogja a kutya sem védeni, nov.15-ig legalábbis.

Almandin 2020.09.14. 14:50:18

@Zionnépe: Vannak esetek, ahol határozatlan a szerződés. Viszont határozott szerződés esetén se mindig egyszerű. Állítólag csak a közjegyzői okiratba foglalt lakáskiürítési szerződés az, ami megvédi a tulajt attól a sorstól, hogy a nyakán marad a nemfizető bérlő.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.09.14. 15:00:54

@Almandin: ket tanus szerzodessel nem kell a berbeadonak semmit alairnia, bemegy a berlo az okmanyhivatalba es bejegyzik, megkapja a lakcimkartyat is.

Kivlov 2020.09.14. 15:06:43

Nevetséges ez a jogászkodás, szomorú hogy erre van szükség.

Odavinni 5-6 100 kilos kopaszt, és kihajítani a férget, aki jogosulatlanul más lakását bitorolja.

Medgar 2020.09.14. 15:08:42

@Almandin: Mind igaz amit elmondtál, ha bérlőről lenne szó. De mivel a szerződés lejárt, simán illegális lakásfoglalóról beszélünk.

DFK 2020.09.14. 15:23:11

@Medgar: Sajnos nem. Jogcím nélküli lakáshasználat. A bérbeadót lakáshasználati díj illeti meg erre az időre (vicces egy nem fizető lakó esetén, ugye?), de kirakni nem tudod, csak hosszas peres eljárással (több év).

DFK 2020.09.14. 15:24:12

@Zionnépe: Akkor csak nézzél: simán lesz ilyen bíró, szint csak ilyen van...

Almandin 2020.09.14. 16:22:22

@DFK: Hát ez az. Emiatt a lakásbérlés sokszor a hajléktalanság elől menekülők módszere, hogy ne kerüljenek utcára. Ezért lenne szükség komolyabb szociális hálóra, hogy a rászoruló se kerüljön a híd alá, de a lakástulaj se legyen kiszolgáltatva annak, hogy fizetésképtelen és kirakhatatlan bérlőket foghat ki.

lobaszopiatej 2020.09.14. 16:55:21

@Almandin: "Ezért lenne szükség komolyabb szociális hálóra,"

Az a cucliháló legyen csak a bérbeadó (ugyanoda jutottunk vissza), aki kapzsiságból kockáztatja befektetett vagyonát (= legnépszerűbb: lakás).
Én ugyan nem akarom fizetni más bénaságát.
Sajnálni meg nem tudom a tulajt, tartson tartalékot vagy adja el a lakást (úgyis nagyot ment fel az áruk - úgy is jól járt, ha csak ezt nézzük).
Egyébként közjegyzővel lehet iratni olyan szerződést, hogy 5 perc alatt kirakható (mindenki csinálja, aki fehéren bejelent mindent). Meg van cég is, aki ilyet intéz.

Visceroid 2020.09.14. 17:41:23

Fogni kell két markos legényt és bekopogtatni....Ha ez nem megy, hát akkor elég szép procedúrának nézel elébe, pláne a koronajárvány kellős közepén.

Almandin 2020.09.14. 17:42:12

@lobaszopiatej: Szükség van bérelhető lakásokra. Nincs kiépített állami vagy önkormányzati bérlakásrendszer Magyarországon. Sokaknak kell lakást bérelniük különböző okokból. A másik oldalon, akinek van felesleges lakása, ha bérbeadja, sokat kereshet vele. Ha eladja, akkor az ára elértéktelenedhet a bankban, vagy ha feléli az árát, az elszállt. Sok év bérbeadás után, ha eladja, az jobban jövedelmez, mintha azonnal tenné.
A szociális háló azért jó, mert aki nem tud fizetni, azon segítenek, a tulajdonos is nagyobb biztonságban van, mert nem alakulnak ki sokhavi-sokéves elmaradások.

metalex 2020.09.14. 18:01:07

Nem csak a bérlőkkel ilyen komplikált a helyzet.
Sajnos a frissen megvett és tulajdonba került lakásból is ilyen nehéz kirakni az előző tulajdonost, ha esetleg nem akar időben kiköltözni.
Hatékony törvényes módszer nincs. 60 nap után, tömény szívás a peres eljárás és rettentő hosszú.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.09.14. 18:33:38

mi tortenik?
odamegyunk es kirakjuk őket.
ennyi. es oruljenek ha sajat labukon tavozhatnak.

apro_marosan_petergabor 2020.09.14. 18:46:03

Igen, a nemfizető bérlő "jogai" előbbre vannak, mint a lakástulajdonosé.
Ezért,...
De kiemelem a cikk indító válaszát, mert ez a lényeg - a továbbiek miatt.
"Kedves Levélíró!
Mindenekelőtt tisztázandó, hogy a bérlő írt-e alá közjegyző előtt ún. kiköltözési nyilatkozatot. Ha igen, akkor a végrehajtásnak nincs akadálya, de sok esetben a szerződők még mindig nem veszik igénybe ezt a hasznos eszközt."
"...a bérlő írt-e alá közjegyző előtt ún. kiköltözési nyilatkozatot. Ha igen, akkor a végrehajtásnak nincs akadálya..."
Tehát e nélkül nem szabad lakásbérleti szrződést kötni (én sem teszem).
A jogi cirkalmakon kívől egy ilyen szerződés lényegi részeri:
- helyiségleltár (miből áll a bérelt lakás, a beépített dolgok)
- állapot rögzítés (állag: frissen festett, felújított, új fürdőkád stb. - részletes helyiségleltár,
fényképekkel)
- lakáshasználati feltételek (nem dohányos, nincs kisállat, kutya stb...)
- A rezsit mindig neked fizessék, s te adod tovább a szolgáltatóknak, így nem fordulhat elő, hogy hátad
mögött nem fizetés miatt kiakapcsolják a villanyórát, végrehajtanak stb. (a feltöltős villanyóra jó ötlet,
realizálni fogom én is...)
- Nem árt ha mindig személyesen szeded a bérleti díjat, s közben rápillantasz a lakásodra...
(idejében felszólíthatod, felmondhatsz stb. ha valami nem megfelelő)
- ingóság leltár (állag, érték - fénykép)
- kaució és visszafizetésének feltételei (bérbevételkori állapotban kell visszaadni a lakást, ha
nem megy, költségek levonva a kaucióból (3x havi bérl. díj- ból) javításra - bérlő vigyázni fog a
lakásra...
- a fent említett kiköltözési nyilatkozat....!
(ne sajnáld a közjegyzőre a pénzt)
- ne top áron add ki a lakást, ez arra ösztönzi a bérlőt nézzen újat, ha van már rá ideje...
- ingatlan közvetítő: majdnem top áron adja ki a lakásodat rövid időre (1 év) majd a bérlőnek felajánl
egy olcsóbbat, neked meg hoz egy új bérlőt... Te vesztesz bérleti dőt, kifizetsz az ingatlanosnak egy
hónapot évete, ő meg beszedi kettőtök bérbeadó, bérbevevői jutalékát - évente.. Neked meg kb. 10
hónapot van évente kiadva a lakásod...

Tanulók/hallgatók csapata nem ideális/ jó bérlő (sokszor) lehányják a falat, szétdohányozzák a lakást, nem vigyáznak az állagra (bulik) stb.

Medgar 2020.09.14. 19:47:04

@DFK: A bérleti szerződés határozott idejű volt, így nincs jogalapja a bérlőnek.

Almandin 2020.09.14. 20:14:16

@metalex: Ez mennyire gyakori probléma?

DarthVader 2020.09.14. 22:29:35

Ehhez képest:

Nagy-Britannia, negyvenes nő kiadja egyik szobáját egy fiatal nőnek, a utána másik szobáját egy férfinak. (Ez ott nem szokatlan.) A fickó már az első este berúg mint az állat, és összehányja a szobát. A kihivott rendőr közli a fickóval - este 11-kor! - hogy szedje össze a motyóját és távozzon, nem érdekli, hogy hová, a kocsijáért majd visszajön, ha kijózanodik. Az egy havi lakbér pedig marad a tisztitásra.

Ott kicsivel biztonságosabb kiadni a bérleményt. Nálunk tiszta orosz rulett, annyival súlyosbítva, hogy itt öt töltény van a tárban, és csak egy töltényűr üres.

Péter Kovács1 2020.09.15. 00:19:38

@lobaszopiatej:

Micsoda tanacs, remek otlet. Tolongani fognak egy lakasert, amibe be sem tudnak menni megnezni, mert bent lakik egy nem fizeto csalad. Grarulalok!

A sok hőbörgőnek, akik amjd ìgy meg úgy markos legenyekkel kidobjak a nemfizeto csaladot... Majd ha csengetnek az ajtodon es 2 keszenleti rendor teper a földre önbìráskodás, könnyű testi sértés miatt, akkor megnézem mekkora arcotok lesz.

Almandin 2020.09.15. 00:24:43

@DarthVader: Nálunk is ez kellene. Itt valóban orosz rulett a lakáskiadás. Magyarország jelenleg egy nagy átverde. Több ember csal, mint amennyi tisztességes.
A helyzetet bonyolítja az anyagi bizonytalanság. Sok olyan bérlő is van, aki akar, de nem tud fizetni. Ennél a típusnál az a jobb, hogy legalább hamarabb eltűnik, de sajnos olyan bérlő alig van, akinek annyira stabil a pénzügyi háttere, hogy fizetőképes marad sok évig.

Almandin 2020.09.15. 00:25:48

@Péter Kovács1: Egyetértek, illegális dolgokra ne biztassa senki a népet a kommentekben.

nyerafidesz 2020.09.15. 04:52:34

@Zionnépe: Nem lehet. Ez birtokháborítás lenne. Röhej, de így van.

nyerafidesz 2020.09.15. 04:58:33

@Péter Kovács1: Már vannak erre szakosodott "cégek". Hidd el, hogy tudnak ezek fizikai erőszak nélkül is (és tanúk nélkül) olyan meggyőzőek lenni, hogy a bérlő csak úgy menekül a lakásból. A tarifájuk fix és nem kevés.
Nem lennének erkölcsi aggályaim, ha a 30-40 milliós lakásomat röhögve bitorló csürhét elűzném.

desw 2020.09.15. 07:29:47

@apro_marosan_petergabor:

""...a bérlő írt-e alá közjegyző előtt ún. kiköltözési nyilatkozatot. Ha igen, akkor a végrehajtásnak nincs akadálya..."
Tehát e nélkül nem szabad lakásbérleti szrződést kötni (én sem teszem)."

Vigyázz, mert a kilakoltatási muratórium erre is vonatkozik, tehát nov 15 és április 15 között még így sem tudod kirakni a nemfizető bérlődet.

Bafana 2020.09.15. 08:47:35

@nincs1agy: Egyébként a bérlő beköltözés után zárat cseréltethet, ebben nincs semmi törvénytelen.
Nem cserélhet! Még egy szöget sem üthet be a falba a tulajdonos beleegyezése nélkül!

lobaszopiatej 2020.09.15. 09:34:37

@Péter Kovács1: "Micsoda tanacs, remek otlet. Tolongani fognak egy lakasert, amibe be sem tudnak menni megnezni, mert bent lakik egy nem fizeto csalad. Grarulalok!"

Vagy előzőleg adja el (legyen tartaléka) vagy vegyen fel kölcsönt (mer fel tud venni, övé a lakás) és a kiebrudalás után fizesse vissza. Mivel nem ott lakik a tulajdonos, ezért ez egy befektetés, aminek van kockázata.
Kapzsi módon felmentek az albi árak, köszönhetően a turizmusnak, ezért van kevés kiadó lakás, nem a nemfizetők miatt.

Sajnálni az ingyenélő örökölt vagyonosokat?? Ez maga a feudalizmus.
Ha ezek még alapjövedelmet is kapnak az adómból, na akkor kalap kabát, viszlát baromország!

Megj.: ahogy más is írta, ha fehéren megvan a szerződés, csak volt olyan nem hülye a tulaj, hogy közjegyzővel írt kilakoltathatóságot. Ha meg nem, az kapzsi feketézés, nincs kit sajnálni.

tip 2020.09.15. 10:10:49

@Bafana: A birtokos (bérlő) jogosult megvédeni a birtokát, akár a tulajdonossal szemben is, akár úgy is, hogy azt bejárhatatlanná teszi, vagyis zárat cserél. Ez a birtokvédelem jogából következik, és magánjogi szerződéssel nem lehet kizárni.

Bafana 2020.09.15. 10:23:39

@tip: Utána néztem, igazad van! Jogos.

Almandin 2020.09.15. 12:17:19

@nyerafidesz: Más kérdés, hogy ha az ember tudja, hogy nem tehetnek vele semmi erőszakot, akkor nem biztos, hogy megijed a fenyegető fellépéstől. Biztos vannak olyan cégek, amelyek kigyúrt, rosszarcú hapsikkal és pitbullokkal vonulnak fel adósságot behajtani, de ha az alany tudja, hogy az ijesztgetésnél többet nem tehetnek, akkor ha nem ijedős típus, nem fog fizetni. Ha az ilyen cég munkatársai túllépik a hatáskörüket, akkor a céget bezárják, a munkatársak meg akár mehetnek a börtönbe. Ráadásul a bérlő bekapcsolhat egy hangfelvevőt és a verbális fenyegetéseket felveheti.

Almandin 2020.09.15. 12:24:46

@lobaszopiatej: Na, itt van a kutya elásva, irigy vagy. Magyarországon ez népbetegség. Nem attól lesz egetverő burzsuj valaki, hogy van egy örökölt, 20-30 milliós, vagy még kevesebbet érő lakása, amit bérbe ad. Vagy örökölni már önmagában bűn? Ez tipikus kommunista logika.
Nem ritka, hogy valaki fiatalon részletre vesz egy lakást, aztán 50 éves kora körül megörökli a szülei ingatlanját. Ezzel nem a társadalmat lopta meg, mint egyes milliárdos oligarchák, akik mástól lopták el a vagyont rafinált módon.
Ha valaki eladja a lakását és feléli az árát, vagy a bankban parkoltatja, azzal is gazdagabb lesz sok szegény embernél. Én nem a vagyona alapján ítélem meg az embert. Állítom, te se utasítanád vissza a lottó főnyereményét, tehát hátrább az agarakkal.

tip 2020.09.15. 12:26:36

Drukkerek és ellendrukkerek birkózása ez a „kit véd jobban a törvény, a bérlőt vagy a tulajdonost“. Nos, a törvény mindkét félnek lehetőséget ad a jogorvoslatra, de nyilván egyik félnek sem ad lehetőséget az önbíráskodásra. A jogorvoslat meg időigényes. Akinek néhány havi bevételkiesés komolyan veszélyezteti az anyagi stabilitását, annak szerinem nem való a bérbeadás! Tudomásul kell venni, hogy a bérbeadás üzlet, és mint minden üzlet, kockázatokkal jár. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a bérlés is üzlet (még ha nem is olyan jó üzlet, mint a bérbeadás), és kockázatokkal jár: a bérlő szintén csak hosszadalmas jogi úton juthat hozzá például a jogtalanul visszatartott kauciójához; a nyomásgyakorlás szándékával történt felmondással szemben meg nem is védi a törvény egyáltalán.

spetya229 2020.09.15. 12:31:29

2 év pereskedés után meguntam:
Áram vissza 2 amperre, víz szűkítő, gyakorlatilag szinte csak csepeg ilyenkor. Gáz már régebb óta nem volt.
Valamint néhány telefon :D
A szomszédok szóltak, hogy eltűnt a házból.
Most jön a tartozásának rendezése, ha a végrehajtó nem talál semmit, akkor majd szépen vonják a nyugdíjából

Almandin 2020.09.15. 13:23:32

@tip: A bérlő részéről nagy kockázat, hogy ha nincs sok vagy nagyon stabil jövedelme, könnyen fizetésképtelenné válhat. Egy bérelt lakásból gyorsabban kiteszik, mint egy sajátból. Most nem az olyanokról beszélek, akikről a beszélgetés nagy része szól, mert ahhoz pofa kell.

tip 2020.09.15. 14:13:33

@Almandin: a bérlő legnagyobb kockázata (igazából nem kockázat, mert nem csak esetenként fordul elő, hanem mindig), hogy a lakhatását akár úgy is megvonhatják tőle, hogy igazából teljesítette a szerződést. A bérbeadó rendes felmondását ugyanis a jogszabály nem korlátozza. Innentől kezdve a bérbeadó nyomásgyakorlás céljából bármikor (ismétlem: fizető bérlőnek is) felmondhat, vagy kilátásba helyezheti a felmondást, amivel tisztességtelen előnyökhöz juthat. A kényszerű lakáskeresés tényleges hátránya élethelyzettől függ, de általánosságban elmondható, hogy senki sem szereti, ha kiteszik az otthonából.

Almandin 2020.09.15. 14:50:31

@tip: Igaz. A tulajdonos bármikor gondolhat egyet, hogy beköltözik az addig kiadott ingatlanba, vagy eladja. Joga van hozzá. Én már csak ezért is örülök, hogy nem kell bérelt lakásban élnem, mert valóban nagy a bizonytalanság.

tip 2020.09.15. 14:55:59

@Almandin: nem az a gond, hogy ha a tulajdonos saját maga használná a lakást, akkor felmondhat a bérlőnek, hanem az, hogy semmiféle ilyen indokra nincs szüksége a felmondáshoz. A felmondást tehát egyfajta fenyegetőeszközként is használhatja. Innentől kezdve mindegy, hogy a bérlőnek milyen jogai vannak, mert érvényesíteni azokat csak úgy tudja, ha először is keres magának másik lakást. Ugyan melyik bérbeadó nem mondja fel azonnal a bérleti szerződést, ha a bérlője bepereli?

Az eladástól nem szűnik meg a bérleti szerződés, de ez most mindegy is.

desw 2020.09.15. 15:28:14

@tip:

Határozott idejű bérleti szerződést nem mondhatja fel a bérbeadó sem rendes felmondással. Ja, ilyet nem szívesen kötnek a bérlők. Sorry

tip 2020.09.15. 15:32:05

@desw: a határozott idejű bérleti szerződést nem is kell felmondani, mert megszűnik magától. Elég kilátásba helyezni a hosszabbítás megtagadását, az ugyanaz, mint a felmondás. Esetleg többet kell rá várni (vagy kevesebbet). Valamint: a határozott idejű szerződés is felmondható, ha a felek erről megegyeznek. Azért nem kötnek szívesen határozott idejű szerződést a bérlők, mert általánosságban nem életszerű, hogy valakinek pont egy évre van szüksége lakhatásra. A lakhatásra ugyanis egy embernek folyamatosan szüksége van.

desw 2020.09.15. 15:43:30

@tip:

" Azért nem kötnek szívesen határozott idejű szerződést a bérlők, mert általánosságban nem életszerű, hogy valakinek pont egy évre van szüksége lakhatásra. A lakhatásra ugyanis egy embernek folyamatosan szüksége van. "

Miért, pl 10 éves határozott szerződés nem köthető?

tip 2020.09.15. 15:48:41

@desw: Jogilag nincs akadálya, de általánosságban nem életszerű. A bérbeadó részéről sem életszerű, a bérlő részéről pedig végképp nem az. A lakásbérlés legfontosabb előnye a vásárláshoz képest ugyanis a rugalmasság, vagyis hogy a bérlő eldöntheti, meddig lakik a lakásban. Ezt a rugalmasságot akármennyi időre, de pláne egy évtizedre elveszíteni egyet jelent a bérlés, mint üzlet értelmetlenségével. A határozott idejű szerződést a bérlők ezért többnyire csak tájékozatlanságból vagy kényszerhelyzetben írják alá, és nem azért, mert az felel meg legjobban nekik.

desw 2020.09.15. 15:58:57

@tip:

Egyetértünk, és ezzel körbe is értünk: mindkét félnek változhat az élete, így joga van (a bérbeadónak is) felmondani a bérleti szerződést.

Ennek fényében:

"A bérbeadó rendes felmondását ugyanis a jogszabály nem korlátozza."

Miként kellene korlátozni a bérbeadó felmondási jogát?

tip 2020.09.15. 16:07:21

@desw: azért, mert a lakhatás alapvető szükséglet, aminek megvonásával könnyűszerrel sarokba szorítható az üzletfél. Pont elég is lenne a bérbeadó rendes felmondását azokra az esetekre korlátozni, amikor „változott az élete“, például múlhatatlan szüksége támadt a lakásra.

desw 2020.09.15. 16:18:31

@tip:

Szerinted vannak olyan esetek, amikor a bérbeadó csak úgy szórakozásból felmondja a szerződést? Minden klassz, rendes a bérlő, de azért is felmondom és keresek új bérlőt! Ilyen van?

tip 2020.09.15. 16:25:32

@desw: azt próbálod sugallni, hogy a bérbeadó felmondása mindig méltányos, mert amögött minden esetben a bérlő tisztességtelen magatartása áll. Voltaképpen a bérbeadó önkényes felmondásával helyettesítenéd a törvényes jogorvoslatot. Ennek nyilván nincs köze a tisztességes üzlethez és a jogállamisághoz. Szerinted a bérbeadó mindig az a patyolat becsületes ember, aki sose tenne keresztbe a bérlőnek?

Mégegyszer: a bérlő törvény adta jogai mindaddig formálisak, amíg a bérbeadó akár felmondással is kényszerítheti a bérlőt, hogy az lemondjon a jogai érvényesítéséről.

Az alapvető hiba abból kiindulni, hogy bérlő és bérbeadó egyenrangú üzletfelek. Ez a valóságban nem így van; a bérlő a lakhatásában ki van szolgáltatva a bérbeadónak, míg fordítva ez nem igaz.

desw 2020.09.15. 16:25:41

@tip:

Egyébként a felmondási idő is lehet pl két hónap (több lehet?) csak ugye ezt sem szeretik a bérlők, mert ha hirtelen el akarnak menni, akkor erre az időre jár a bérleti díj a bérbeadónak.

tip 2020.09.15. 16:28:31

@desw: igazából a bérlő és a bérbeadó felmondására más-más felmondási időt is lehet rögzíteni. 2013-ig a jogszabályban ("régi" Ptk.) is hosszabb felmondási idő volt kikötve a bérbeadónak, mint a bérlőnek, illetve fejlettebb bérlési kultúrájú országokban ma is így van.

desw 2020.09.15. 16:34:44

@tip:

"azt próbálod sugallni, hogy a bérbeadó felmondása mindig méltányos, mert amögött minden esetben a bérlő tisztességtelen magatartása áll."

Ilyet ugye nem mondtam.

Csak annyit kérdeztem, hogy mennyire életszerű felmondani a szerződést csak úgy, ha minden okés és a továbbiakban is ki akarom adni a lakásomat? Ez totál hülyeség, mert ki kell festenem, találnom kell új bérlőt, . . . hónapok és százezrek kiesnek a miért is???

"Voltaképpen a bérbeadó önkényes felmondásával helyettesítenéd a törvényes jogorvoslatot. Ennek nyilván nincs köze a tisztességes üzlethez és a jogállamisághoz. "

Mondj egy példát arra, amikor minden okés, de a bérbeadó felmondja a szerződést és így csorbulnak a bérlő jogai!

"Szerinted a bérbeadó mindig az a patyolat becsületes ember, aki sose tenne keresztbe a bérlőnek?"

Szerinted a bérlő mindig az a patyolat becsületes ember, aki sose tenne keresztbe a bérbeadónak?

"Mégegyszer: a bérlő törvény adta jogai mindaddig formálisak, amíg a bérbeadó akár felmondással is kényszerítheti a bérlőt, hogy az lemondjon a jogai érvényesítéséről."

Milyen jogairól kell lemondania a bérlőnek a jelenleg?

"Az alapvető hiba abból kiindulni, hogy bérlő és bérbeadó egyenrangú üzletfelek. Ez a valóságban nem így van; a bérlő a lakhatásában ki van szolgáltatva a bérbeadónak, míg fordítva ez nem igaz. "

A kvázi kilakolhatatlanság miatt a bérbeadó sokkal többet rizikózik jelenleg.

desw 2020.09.15. 16:37:22

@tip:

"igazából a bérlő és a bérbeadó felmondására más-más felmondási időt is lehet rögzíteni. 2013-ig a jogszabályban ("régi" Ptk.) is hosszabb felmondási idő volt kikötve a bérbeadónak, mint a bérlőnek . . . ",

Erről nem is tudtam, pedig 20+ éve adom ki a lakásomat. (Nem, nem feketén, szerződéssel és számlával)

"illetve fejlettebb bérlési kultúrájú országokban ma is így van. "

Arrafelé kb 1 hét alatt kirakja a hatóság a nemfizető és/vagy köcsög bérlőt.

tip 2020.09.15. 16:40:07

@desw: nem tudom, neked mennyi "rizikózás" lenne a lakhatásodat elveszteni. A lakhatás alapvető szükséglet; én személy szerint, ha választhatnék, inkább némi profitról mondanék le, mint a lakhatásomról.

A bérlőnek számtalan joga van, például joga van egy használható állapotú lakásra, joga van a rezsiköltségek tisztességes elszámolására, joga van a lakás zavartalan használatára és még sorolhatnám. Van olyan eset, amikor a bérbeadó ezeket a jogokat nem tiszteli. Vagy mondjuk egyéb előnyt próbál kicsikarni a felmondás lebegtetésével, például egy aránytalan lakbéremelést. Szerinted az helyes, ha az üzletfelek egymás zsarolgatásával jutnak egyezségre, illetve akit zsarolnak, annak bizonyára vaj van a füle mögött. Szerintem meg nem, és itt be is fejeztem a vitát.

desw 2020.09.15. 16:55:34

@tip:

A bérlő azzal árt magának a legtöbbet, ha feketén, mindenféle szerződés nélkül veszi ki a lakást. De ha az olcsóbb és fekete kell, akkor vállalja a több rizikót is.

A lakás állapotát ellenőrizheti a bérleti szerződés aláírása előtt, és megállapodhatnak a rezsiköltségek elszámolásáról is, órák átírása, satöbbi.

A zavartalan használat saját tulajdonú lakás esetében is változhat, ha beköltözik egy köcsög a szomszédodba.

Továbbra is úgy gondolom, hogy egy normális bérbeadó nem baszik ki a bérlővel.

Esetleg egy központi adatbázis fekete/fehér listával segíthetne.

Pá!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.09.15. 18:29:52

Áááá, otthon Magyarországon aranyér' se adnám ki a lakást, még ha lenne üres, akkor se...Csatlakoznék Väder nagyúrhoz itt fölöttem, a külföldi rendszert kéne átvenni, de sürgősen.Itt felénk is cégek kezelik a bérlakás-álllomány döntő többségét, némelyik több száz lakással, háztömbökkel a kezükben.Magánember is adhat ki, de csak korlátozottan, sok macerával jár.Nem aszondom, hogy mindennél jobb ez az itteni rendszer, de a magyarországinál biztosan...

Almandin 2020.09.15. 18:49:27

@geegee: Nálunk se bérelni, se bérbeadni nem jó lakást.

fkv.115 2020.09.15. 22:09:29

Van a hivatalos út, ami majd egyszer, talán..., meg van a bevált magyaros, verőemberes megjelenéssel, instant megoldással.

metalex 2020.09.24. 12:51:38

@Almandin: "Ez mennyire gyakori probléma?"
Elnézést a kései válaszért.
Nem tudom mennyire gyakori. Nálam fent állt, én akkor néztem utána ezeknek a kérdéseknek.
És sajnos a jog ott sem a vevőt védi, hanem aki kapun belül van.
Jogállástól függetlenül.

Csip2010 2020.11.03. 20:38:15

@tip: Értem hogy a lakhatás alapvető szükséglet, de akkor az államhoz vagy az önkormányzathoz kell menni érte, erre lennének az önkormányzati bérlakások. Attól hogy ezt a feladatát az állam nem hajlandó teljesíteni, nem következik az, hogy ezt egy random magánszemély, akitől te lakást bérelnél köteles átvállalni. A rendes módja ennek az, hogy a tőlünk beszedett adóból gazdálkodva ezt az állam megszervezi. Én hófehéren fizetem az adókat és járulékokat, a saját tulajdonomat tisztán legitim módon szereztem (mindez egyes hatalmas vagyonnal bíró emberekre nem igaz ebben az országban velem ellentétben), innentől kezdve jogosan várom el mint "gazdasági szereplő", és jogosan várom el mint szociális hálóra jogosult polgár, hogy mások lakhatási problémáját ne nekem kelljen megoldanom (mind anyagi forrás, mind szervezés tekintetében), ez lenne valahol a képviseleti demokrácia és az adórendszer lényege.
Egyébként nem gondolom hogy a jelenlegi kapitalista piacgazdaság fair és egyenlő feltételeket biztosító lenne, viszont azt gondolom, hogy mint két magánszemély egy oldalon játszunk a céltalanul, vízfejként és sarcmesterként működő, nagytőkés cégeket kiszolgáló állammal szemben, így nem feladatunk és nem érdekünk egymásnak esni, egymás jogosultságait saját érdekünkben korlátozni. Tehát ha a bérlő indoklás nélkül felmondhat, adott felmondási időn belül, akkor a bérbeadó is, amíg magánszemély.
Másrészt érdekes hogy az érvrendszeredben egyszerre szerepel a lakhatás, mint alapvető szükséglet és a rugalmasság mint a bérlés előnye - azt hiszem hogy akinek az alapvető szükségletei megoldásán kell gondolkodnia, az nincs abban a helyzetben hogy más kárára előnyöket próbáljon magának kicsikarni.

tip 2020.11.04. 09:37:04

@Csip2010: nem arról van szó, hogy egy magánember feladata lenne egy másik magánember lakhatását biztosítani! Ne forgasd ki a szavaimat.

Hanem arról van szó, hogy visszás dolog egy üzleti kapcsolatban az egyik üzletfelet olyan helyzetbe hozni, hogy bármikor dönthessen a másik üzletfél lakhatásának megvonásáról. És itt szó sincs arról, hogy csak akkor tehetné ezt meg, ha a másik üzletfél így vagy úgy teljesítette a szerződéses feltételeket! Nem, a bérbeadó bármikor indoklás nélkül megvonhatja a lakhatás jogát a bérlőtől. Ez visszafelé nem igaz (a bérbeadónak is vannak kockázatai, de a lakhatása nem függ az üzletfelétől), ezért ez egy aszimmetrikus üzleti kapcsolat.

Ezért nem érvényes az az érvelés, hogy ha a bérlő bármikor felmondhat, akkor a bérbeadó is mondhasson fel bármikor. Nem azért, mert bárkitől el lehet várni, hogy más lakhatását finanszírozza, hanem azért, mert senki nem szeret úgy lakni, hogy az üzletfele akár a lakhatásával is nyomást gyakorolhat rá. Te szeretnél úgy lakni, hogy egy idegen bármikor indoklás nélkül másfél hónapos határidővel megvonhatja tőled a lakásod használatának jogát?

HellsAngel 2021.02.15. 18:45:44

@desw: Tipikusan harom eset van, amikor a berbeado "csak ugy szorakozasbol" felmondja a rendes berlonek a szerzodeset.

Az elso, hogy a berbeado gyerekenek/testverbatyjanak/komajanak/sogoranak kell a lakas. Esetleg eleve neki is lett szanva, csak az atmeneti idoszakban valaki termelte a profitot. A masik tipikus ok, amikor valakinek megvaltozik a kockazati besorolasa, pl. egy szolid, rendet tarto, csendes holgybol hamarosan egyedulallo anyuka lesz, eleg nehez lesz kilakoltatni, szivatni meg art a karmanak, jobb idoben lepni. A harmadik, hogy a lakas igazabol eladosorban volt mar nagyon regota, alom aron, es a piac vegre "utolerte" az arat, megerkezett a varva vart vevo - egyebkent ez utobbi a legkorrektebb, hiszen ezt altalaban a berlo is tudja es latja, peldaul a latogatokbol.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egyaltalan nem eletszerutlen, hogy a berbeado szol, hogy "ennyi volt", akkor is, ha te vagy a legjobb berlo a vilagon. Ha valaki tobb lakast menedzsel, es megegette mar magat a multban, akkor esetleg megbecsulheti a "jo" berlot es megprobalhatja atvinni egy masik lakasba, de ez is sok mindenen felrecsuszhat. (Amikor nehany eve "hasitott" a berleti piac, ez tipikusan ugy nezett ki, hogy a tulajdonos agyan atfutott, hogy vajon 20-30-50%-al tobbert ki tudna-e adni masnak, feladott egy tetova hirdetest es egy heten belul jelentkezett a fizetos vendeg. Ha a regi nem tudta vagy nem volt hajlando kifizetni a raemelest, akkor megint a "szevasz, ennyi volt" tortenet jatszodott le.)

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 02:28:59

A bérlők túlzotta védettek a lakástulajdonosokkal szemben - ez még a kommunizmus öröksége. A szerződésen felül is. Közjegyző előtt kötött, kiköltözési nyilakozat nélküli szerződés alapján nagyon nehéz megszabadulni egy rosszhiszemű, kártokozó, nemfizető bérlőtöl.
Az USA-ban, sok államban ha nem fizet egy bérlő, jön a seriff (hívja a manager) s pillanatok alatt kirakja az utcára - s ez így van rendjén. Első a magántulajdon védelme.
süti beállítások módosítása