Kedves Őszinte Ingatlanos!
Vettünk egy eléggé lepukkant állapotban lévő lakást. Eredetileg magam vásároltam volna meg, részben bankkölcsönből, ám egy külföldön élő barátom beszállt a felébe. Abban állapodtunk meg a tulajdonostársammal, hogy felújítom a saját pénzemből, majd egy normális bérleti díjat (pontosabban: annak a felét) fizetem neki, mert én laknék a lakásban. A felújítás költségét pedig beszámítjuk. Két évig még biztos, hogy Magyarországon élek, később eséllyel pályázhatok én is külföldi megbízásra, eztán vagy kiadjuk a lakást, vagy ha olyan lesz a lakáspiac és abban egyezünk meg, eladjuk, ez még a jövő zenéje.
A tulajdonostársammal semmilyen vitánk sincs, az eladóval van a gond. A teljes vételárat megkapta, birtokba kellene, hogy adja a lakást, ám mondva csinált kifogásokkal még marad. Ugyan még csak három napot késett, de én tűkön ülök. Kezdeném a felújítást mielőbb, hogy beköltözhessek amilyen gyorsan csak lehet és felmondhassam az albérletem.
Az ügyvédemet „persze”:-( nem tudom elérni, az egész iroda szabadságon.
Egy jogász ismerősömtől kértem tanácsot, aki azt mondta, hogy az adásvételi szerződéssel az a gond, hogy ugyan kikötöttek kötbért, ha az eladó nem költözne ki, de elég alacsony összeget, napi háromezer forintot és mivel egy végső birtokbaadási határidő sincs, hogy mondjuk legfeljebb 30 napot csúszhat kötbér terhe mellett az eladó, nem mehetünk az önkormányzathoz, ahol gyorsan kipaterolhatnák, hanem ki kellene perelni, ha tényleg minden kötél szakad.
Az eladóról azt kell tudni, hogy egy nagyon trehány ember, eléggé bulizós is, a társasház nem túl nagy, már szinte az összes lakóval megismerkedtem és mind azt várja, hogy kerüljön el onnan az eladóm.
Az eladót ma már telefonon se tudtam elérni. Elmentem a lakásra, amit be se zárt! A holmijai kacatok, nekem egy sem kell. Kérdésem, hogy ha kiraknám a cuccát, kicserélném a zárat és jönnének a mestereim felújítani, akkor én ezért megüthetem-e a bokámat?
Köszönöm előre a válaszát!
Réka
Kedves Réka,
Amennyiben az adásvételi szerződésben valóban olyan kitétel szerepel a birtokbaadással és a kötbérrel kapcsolatban, akkor sajnos az önkormányzati jegyzőhöz hiába fordul a birtokvita rendezésére, nagy valószínűséggel valóban azt a választ fogja kapni, hogy mivel egyszerűen nem dönthető el a birtokvita, forduljon bírósághoz.
Egy próbát azonban akár megérhet.
Nézze, száz százalékos bizonyossággal nehéz azt mondani, hogy nem keveredik magánlaksértés-gyanújába, de megértem a helyzetét. Ha az önkormányzatnál nem boldogul és a jóember tárva-nyitva tartja a lakását én az alábbiakat tenném: nem zárat cserélnék, hanem feltetetnék egy újabb zárat. Egy hevederzár nagy valószínűséggel beépíthető. A meglévő zárat pedig betömném, hogy eladó még véletlenül se tudja azt akár bosszúból bezárni, ha éppen olyankor jönne meg, ha nincs ott se mesterember, se Ön, vagy bárki más.
Két tanú jelenlétében végigfényképezném, sőt le is videóznám az eladói kacatokat. Ha megoldható, hogy a felújítást úgy kezdjék meg, hogy az eladó hátrahagyott holmiját addig egy másik helyiségben tárolják, akkor azt tegyék, vagy ha van a háznak használható pincéje, vigyék le oda.
Ha okiratokra is lel, azt azért érdemes egy külön dobozban tárolni. Videózzák le, hogy azokat nem olvasgatták, csak elpakolták, magántitkot nem sértenek, és a dobozt egyszerű viasszal és cérnával lepecsételik.
Az eladót értesítse SMS-ben, e-mailben, ha van neki az ön által megvett lakástól eltérő címe (nem tartom valószínűnek ezek után amit írt róla), akkor ajánlott-tértivevényes levélben is, hogy legfeljebb két hétig hajlandó tárolni a holmiját, mielőbb menjen átvenni. Illetve írja neki meg feltétlenül azt is, hogy Ön az eladói passzivitást, a tárva nyitva hagyott lakást úgy értelmezi, hogy ilyen rendhagyó módon adta azt Önnek birtokba,.
Ha nem jelentkezik, a határidő leteltére hívnék egy lomist, aki azt vagy elviszi ingyen, vagy fizet valamennyit, illetve a fekete-forgatókönyv, hogy Önnek kell a konténeres elszállításról gondoskodni, de gondolom mindent összevetve hajlandó benyelni néhány tízezer forintot, hogy haladjon a lakás-projektje.
Ha pénzt is kap a kacatokért, értesítse az eladót, hogy az Ön birtokbavételétől (a hevederzár felrakása) előtti napokra járó kötbért levonva azt átveheti személyesen, vagy ha átutaltatni szeretné a bankszámlájára, azt jelezze.
Ha menet közben az eladó kezdene el háborogni, mondja, hogy nyugodtan hívjon rendőrt, áll elébe, akár együtt is elmehetnek a rendőrségre. Ott pedig borítékolom, hogy azt a választ kapja az eladó ezek után, hogy ha bármit is szeretne, ő forduljon polgári bírósághoz, mert ez egy magánjogi jogvita és immár Ön van birtokon belül. Egyrészt ha ennyire trehány, nem hinném, hogy meglépné, de még ha notórius pereskedő, akkor se lenne a megismert részletek alapján esélye a perben.
Egy feljelentéssel se mehetne sokra, hisz Ön még csak dolog elleni erőszakot se követ el. Egy többlet zárat rakott fel csupán.
A leveléből nem derült ki, de a szabira ment ügyvéd nagyon remélem, hogy a földhivatalhoz érkeztette az adásvételi szerződést és abban (vagy akár külön nyilatkozatban) szerepel, hogy az eladó a tulajdonjogáról vétel jogcímén feltétlenül és visszavonhatatlanul lemondott.
Üdvözlettel:
Őszinte Ingatlanos
Több, mint százezer eladó lakás egy helyen (X)
kép forrása: katwhitfield.com