Őszinte Ingatlanos

oszinteingatlanos 2015. november 10.

Lakásbérlés buktatók nélkül

Aki már valaha próbálta, biztosan egyetért abban, hogy elképesztően nehéz igazán jó albérletet találni. A temérdek igény, a növekvő árak és a szoros verseny nem könnyítik meg a lelkes lakáskeresők dolgát. Bejegyzésünkben néhány tippet adunk, amire mindenképp érdemes odafigyelni bérlőként.

Elhelyezkedés

Ez az egyik legalapvetőbb dolog, ami még a leglaikusabb lakáskeresőknek is ösztönösen a prioritási rend elejére kerül. Érdemes olyan környéket választani, ami kényelmes utazótávolságra helyezkedik el munkahelyünktől, adott esetben, a gyerekek iskolájától. Az, hogy milyen környéket kedvelünk életvitel és életfelfogás kérdése. Jellemzően, a fiatalok például a belső kerületekben, az egyetemek köré csoportosulnak, míg a családosok előszeretettel választják a külsőbb városrészeket, az agglomerációt. Ezzel szorosan összefügg a következő pont, az ár kérdése.

Ár

Az ár egy nagyon lényeges szempont, hiszen hiába a nagy tervek, ha a pénztárcánk mérete nem igazodik az elvárásokhoz. Az Otthontérkép adatai szerint az I., a II., az V. és a VI. kerületben bérelhetünk a legdrágábban ingatlant. Az itteni árak átlagosan 2800-3300 Ft/m2 között mozoghatnak. Budapesten egyébként az átlagos bérleti díj 2700 Ft/m2.

Állapot

A lakás állapota is befolyásolhatja a bérleti díj mértékét. Minél rosszabb kondíciókkal bír egy ingatlan, feltehetően, annál kedvezőbben vehetjük bérbe, habár a komfortérzet valószínűleg ezzel arányosan csökkenni fog. Érdemes tehát jól megfontolni, hogy mi az a minimum, amit még bevállalunk, hiszen mégiscsak itt kell majd élnünk, ide kell hazatérnünk nap mint nap.

Szerencsés, ha fotókkal is dokumentáljuk beköltözéskor a lakás állapotát, így ugyanis világosan látszik majd, hogy milyen sérülések keletkeztek a bérbevétel után.

Szerződés

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a bérleti szerződés megkötése. Ennek nem akkor van jelentősége, amikor minden rendben megy, sokkal inkább akkor, ha valami probléma adódik. A vitás esetek elkerülésének legtisztább módja, ha minden szükséges adatot és információt írásba rögzítünk, és tanúk jelenlétében aláírunk.

Kaució

A kaució egyfajta biztosíték a bérbeadó számára, hiszen ebből tudja majd fedezni adott esetben, a kifizetetlen számlákat vagy a helyreállítási munkálatokat, ha a lakó valamilyen kárt okozott. Amennyiben ilyen eset nem történik, teljes egészében visszajár a bérlőnek. A kaució mértéke megegyezés kérdése, 1-2 havi bérleti díj összege szokott lenni. Ennek átadását szintén írásba kell foglalni és tanúk aláírásával megerősíteni.

Számlák

Az egyik leggyakoribb vitás pont a számlák fizetése. Pontosabban fogalmazva, akkor lehet ez problémás kérdés, ha az elején nem kimondott, hogy ki, mit és mikor fizet. Temérdek variáció létezik: a bérlő nevére érkezik a számla; a bérbeadó nevére, de a lakáshoz érkezik a számla; a bérbeadó nevére, egy másik címre érkezik a számla stb. Bármelyik verzió mellett döntünk, a lényeg, hogy ezt is rögzítsük a szerződésben.

Látható, hogy a lakásbérlés nem egyszerű feladat, hiszen a fent felsorolt szempontokat és sarokpontokat mindenképp figyelembe kell venni. Mindezekhez hozzájárul még az idő kérdése is, hiszen a legjobb ajánlatok akár órák alatt is elkelhetnek. Tény, hogy a jó lehetőségekre vadászni és várni kell, a végeredmény azonban kárpótolhat majd mindenért.

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr688067844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása