Őszinte Ingatlanos

MeNa 2017. július 11.

Kirúgnánk a közös képviselőt. Mi a menet?

Nem megfelelő, netán a társasháznak káros munka vagy a munka elmaradása miatt természetesen a közös képviselő felelősségre vonható. Akár le is váltható. Nézzük, mik a lehetőségek és mi a menet!

Társasházban a közösség ügyeinek intézését a közös képviselő látja el. Függetlenül attól, hogy a közös képviselő természetes vagy jogi személy (cég), tevékenysége során be kell tartania a törvényi, így különösen a társasházi és számviteli törvény rendelkezéseit, és természetesen a házzal kötött szerződésben megfogalmazott kötelezettségei is számon kérhetőek rajta.

hand-65688_1280.jpg

Fontos tudni, hogy a közös képviselő törvényességi felügyeletét ugyan hivatalból a jegyző látja el, de a tulajdonostársak gondossága, a ház ügyeinek figyelemmel kísérése elsődlegesen az ő saját feladatuk és érdekük. Komoly anyagi károkat okozhat a háznak, ha a közös képviselő nem megfelelően látja el a munkáját, így elsősorban a lakók felelőssége saját ügyeik figyelemmel kísérése. A közös képviselő felügyeletét társasházon belül a közgyűlés és a számvizsgáló bizottság látja el, utóbbi elsősorban a társasház gazdálkodása felett őrködik. 

Amennyiben problémát tapasztalunk, nem kapjuk meg a kellő tájékoztatást, rosszabb esetben visszaélés gyanúja merül fel, a lakók közösségének több lehetősége is van a ház törvényes működésének helyreállítására. Első körben természetesen a közös képviselőtől szükséges felvilágosítást kérni, betekinteni a társasház irataiba, felszólítani, hogy kötelezettségeinek tegyen eleget. 

Amennyiben a közös képviselő a lakók vagy a számvizsgáló bizottság jelzéseit nem akceptálja, bejelentéssel élhetnek a jegyző felé. A közös képviselő köteles a jegyzővel együttműködni, a jegyzőt a törvényességi felügyelet lefolytatásához szükséges dokumentumok rendelkezésre bocsátásával, valamint a helyszíni ellenőrzés során a helyszínen is segíteni.

magnifying-glass-1607160_1280.jpg

Amennyiben olyan súlyos kifogások merülnek fel a közös képviselő munkájával kapcsolatban, hogy a társasház a megbízatást a jövőre nézve nem kívánja fenntartani, a közös képviselő leváltásáról kizárólag a közgyűlésnek van módja határozni.

Tekintettel arra, hogy a közös képviselő leváltását a közgyűlésnek határozattal kell eldöntenie, a leváltáshoz ezzel a napirendi ponttal közgyűlést kell összehívni. Bármily furcsa, ez még a régi közös képviselő feladata. Minthogy a kötelező a közgyűlés összehívása, ha azt a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak a napirend, az ok és a közgyűlési határozatra tett javaslat megjelölésével írásban kérték, a leváltandó közös képviselőnek elviekben nincs választása, köteles a közgyűlést összehívni.

Első lépésként tehát a közös képviselőt tértivevényes levélben a fentiek megjelölésével fel kell szólítani a közgyűlés összehívására. Ha a közös képviselő – ahogyan az gyakran előfordul -, a kérés kézhezvételétől számított 30 napon belüli időpontra a közgyűlést nem hívja össze, azt a harmincadik napot követő 15 napon belüli időpontra a számvizsgáló bizottság, ennek elmulasztása esetén az összehívást kérő tulajdonostársak vagy az általuk írásban megbízott bármely tulajdonostárs jogosult összehívni.

ingatlanos-telefon.JPG

A közgyűlésre valamennyi tulajdonostársat írásban kell meghívni, amellyel egyidejűleg a meghívó egy példányát a társasházban - jól látható helyen - ki kell függeszteni. A meghívónak a közgyűlés előtt 8 nappal meg kell érkeznie a tulajdonostársakhoz.

Tartalmaznia kell a közgyűlés időpontját és helyét, a közgyűlés levezető elnöke, a közgyűlési jegyzőkönyv vezetője és a jegyzőkönyvet hitelesítő két tulajdonostárs megválasztására, valamint a szavazásra előterjesztett napirendet, a megismételt közgyűlés időpontját és az eltérő határozatképességi szabályra vonatkozó figyelemfelhívást. A közgyűlés ugyanis akkor határozatképes, ha azon az összes tulajdoni hányadnak több mint a felével rendelkező tulajdonostársak jelen vannak. Ennek hiányában a megismételt közgyűlés, amit akár negyed órával az eredeti időpont utánra is kitűzhetnek, de legkésőbb 15 napon belül meg kell tartani, már a megjelent tulajdoni hányadok arányától függetlenül határozatképes lesz.

A meghívóhoz mellékelni kell a szavazásra előterjesztett napirendre vonatkozó írásos előterjesztéseket. Fontos tehát, hogy az előterjesztett napirendi pontok között szerepeljen a közös képviselő leváltása. Amennyiben az új közös képviselő személyére van javaslat, úgy ezt is fel kell tüntetni. A meghívóhoz pedig mellékelni lehet a megválasztására vonatkozó előterjesztést, ami lényegesen meggyorsítja a közös képviselő leváltásának folyamatát.

Fontos, hogy a közgyűlés megtartása szabályosan történjen, a határozatot tartalmazó jegyzőkönyvet pedig ki kell függeszteni a társasházban, illetve a tulajdonostársak számára is kézbesíteni kell.

A leváltott közös képviselő felelősséggel tartozik mulasztásaiért, így a társasház – ugyancsak a közgyűlés határozata alapján – kezdeményezheti az okozott kár megtérítésére irányuló eljárás megindítását vele szemben. Bűncselekmény gyanúja esetén természetesen leváltásától függetlenül helye van a büntetőjogi felelősségrevonásnak is.

Cikkünk a D.A.S Jogvédelmi Biztosító szakmai támogatásával készült.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr2712655101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2017.07.11. 12:20:28

Sajnos nem ilyen egyszerű. A cél és ok megjelölése sem így van, és a kifüggesztés sem kötelező.
Ráadásul egy halom bíró simán a törvényi előírások semmibe vételével döntöget, ahogy épp kedve tartja. Ilyen törvénysértésekben a PKKB élen jár. Ráadásul a csúcsvezetőik szintjén is a törvénysértést elkövető bírók mentegetése és hazudozás folyik.
A magyar igazságszolgáltatás szánalmas szégyene a PKKB, ez általánosságban az ügyvédek álláspontja.

Zsuzsa Tóthné Futó 2018.11.29. 14:01:56

Kérdesem a következo: amennyiben megtagadja a hivatalos irat átvetelet, illetve, a postárol nem kereste megjegyzéssel visszajön a levél, hogyan számitodnak a határidok?

Eldorádo 2019.04.03. 18:33:25

Nagyon kérek mindenki ajánljon, leinformálható ,megbizható " JÓ " közös képviselőt ,céget, vagy személyt akivel felvehetnénk a kapcsolat !
Esetleg társasház ügyekben jártas , korrekt ügyvédet , vagy irodát !
Segitséget köszönö !
süti beállítások módosítása