Őszinte Ingatlanos

MeNa 2017. május 24.

Hogyan vesz lakást az ingatlanos?

Hagyományainkhoz híven a jogi szakértők mellett az ingatlanos szakmát művelők is elmondhatják, hogy szerintük miért kell rájuk odafigyelni - és igénybe venni szolgáltatásaikat. Ezért közöljük most ezt a posztot.

Mindenkinek laknia kell valahol, még azoknak is, akik ingatlanokkal foglalkoznak. Kérdés, miben más egy szakmabeli, mint a laikus vevő. Gadanecz Zoltán, a GDN alapító-tulajdonosa szerint az ingatlanpiacon járatos vásárlónak komoly előnye, hogy tudja, mi forgalomképes és mi kevésbé. Azt látja, hogy a szakmabeliek előbb maguknak próbálnak keresni egy jó lakást, majd rájönnek, hogy a legjobb ajánlatok az ingatlanhálózatok választékában vannak.

img_3492.JPG

„Ugyanazokon a lépéséken mennek végig, mint bárki más, azzal a különbséggel, hogy nagyobb tapasztalatuk van az ajánlattételben és az áralkuban” – mondta a GDN vezetője, aki példaként saját lakásvásárlását említette. A szakember sétálás közben szúrta ki egy ház falán az eladó táblát, és épp ott volt az ingatlan tulajdonosa is. Felmentek, megnézték, tetszett neki, de nem kezdett gerillaakcióba.

„Mivel nem tudtam volna a lakásról, ha nincs a tábla, ezért felhívtam a kollégát és megbeszéltem vele, hogy legyen belőle keresztértékesítés. A legtöbb kolléga tudja, hogy akkor jár a legjobban, ha ingatlanostól vásárol, mert nagyon megkönnyíti a dolgát” – magyarázta Gadanecz Zoltán.

Tapasztalatai szerint a szakmában dolgozók sokkal szúrósabb szemmel nézik meg a lakást, értékelik a főbb paramétereket. Az ingatlanpiaci szakemberek szem előtt tartják azt is, hogy csak olyat vegyenek, ami a későbbiekben értékesíthető marad, ahol jó az ár-érték arány. Az érzelmeiket persze ők sem tudják kikapcsolni. 

„Az otthonunk kiválasztása emocionális kérdés, de mégis igyekszünk egy átalakítás során figyelni a szakmai finomságokra" - mondta Gadanecz Zoltán, aki hozzátette: ha valaki befektetési céllal vásárol, nemcsak a lakást, hanem a környező ingatlanok értékét is felméri. „Megvizsgáljuk, hogy az adott környéken a felszereltség függvényében milyen áron kínálják az adott lakást. Ez határozza meg, hogy később nyereséggel lehet-e majd kiszállni belőle” – tette hozzá a szakember.

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr9212519325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anyád a baráthal 2017.05.24. 09:26:58

Nesze semmi fogd meg jól típusú írás.
Elfogadom, hogy az "ingatlanos" is egy szakma. Magyarországon azonban a többség és az átlag a béka segge alatt van.
Nem nyújtanak értékelhető szolgáltatást, és megbízhatatlanok. A kevés kivétel pedig nem indokolja az ebben az írásban megfogalmazottakat.

Amusing 2017.05.24. 16:10:47

Hát az autó nepperek, legalább lemossák a kocsit, mielőtt a tekintélyes hasznot elrakják. Ingatlanosok??? Zaklatnak telefonon, leszarják, hogy Te azt írod le, hogy ne keressenek.... vevőnek hazudja magát. Még semmit nem néztél meg, de még a dns kódomat is leírja... Persze baszik pontosan érkezni, mert neki fontos dolga volt...

No name est omen 2017.05.24. 16:58:31

A leírtakkal szemben nekem eddig az volt a tapasztalatom, hogy az ingatlanközvetítők olyan kulcstartók akik fel tudják venni a telefont is. Olyan kérdéseimre, hogy mikor épült, milyen a falazata, miből van a födém még nem kaptam értékelhető választ. Nem szoktak utánajárni, hogy van-e a háznak adóssága, milyen a közösképviselő, van esetleg peres ügy a t.házzal szemben, stb. Az, hogy a tulajdonos feleségége remek ízlését dícséri a mályvaszín burkolat meg engem nem érdekel, és látom is, ha esetleg érdekelne. Belátom néha azért segítettek abban, hogy melyik az az ingatlan amit jobb ha meg se nézek, de ez meg nekik nem hasznos üzleti szempontból. Biztos vagyok benne, hogy az én balszerencsém az oka, hogy nem találkoztam még talpraesett, szakmailag felkészült ingatlanossal és a többség az.
Az értékállósággal pont az a baj, hogy az emberek túlnyomó része emocionálisan vesz ingatlant és ezért soha nem lehetünk biztosak abban, hogy ami most kelendő, azt 10 év múlva is szeretni fogják a vevők. Arról nem is beszélve, hogy ha nyitnak egy hajléktalanszállót az utcában, vagy beköltözik a szembe házba egy metálzenekar akkor megsüthetem a környék alapos felmérését.

Nyomoronc 2017.05.25. 13:53:40

Bírom ezt a klikk- és hatásvadász főcímet, aztán nesze szopogassad a nagy semmit, mint amilyen ez a cikk is. Burkolt marketing, hogy haladjál ingatlanoshoz: "a szakmabeliek előbb maguknak próbálnak keresni egy jó lakást, majd rájönnek, hogy a legjobb ajánlatok az ingatlanhálózatok választékában vannak." A cikk monnyonle.
süti beállítások módosítása