Őszinte Ingatlanos

oszinteingatlanos 2015. augusztus 05.

A társasházi átok

Kedves Őszinte Ingatlanos!

Nagy bajban vagyok, mert nem tudom, hogy hirdessem a lakásom. Ugyanis van egy 44 négyzetméteres első emeleti ingatlanom a Lehel térnél. Nagyon jó kis lakás, 2 szoba, fürdő, konyha, kamra, kis közlekedő és egy erkély.

A gond az, hogy belül mi felújítottuk, de kívülről a ház nagyon romos. Évek óta húzódik a felújítás, de a házban a tulajdonosok képtelenek megállapodni az építkezésről. Rossz a lift, omlik a vakolat, régiek a nyílás zárók. Már befizettünk egy csomó pénzt, de nincs semmi, a lakás értéke meg folyamatosan esik ezen okok miatt.

Ha el akarom adni, elmondjam a helyzetet a vevőknek? Most ott a környéken az ilyen lakások 13-14 millióért mennek el. Ennyit én is kérhetek akkor is, ha ilyen a ház? Vagy ez külön le kell vonnom? Hogy hirdessem így?

Szeretnék ebből az egészből jól kijönni, és olyan házba költözni, ahol nem kell hadakoznom senkivel.

Köszönöm szépen a segítséget!

Ádám

 

Kedves Ádám!

Természetesen rosszhiszeműen nem tanácsolom, hogy eljárjon egy esetleges vevő tájékoztatását illetően. Egy esetleges vevő felelős jogi képviselője, az adásvételi szerződés előtt biztosan fog kérni társasházi alapító okiratot, és tájékozódni fog a ház pénzügyi helyzetéről is. Más részt, a helyszíni bejárás alkalmával fel fog neki tűnni a ház állapota.

Mivel az ingatlan kiváló lokációban van, és leírása szerint szépen felújított, irányárnak javaslom a fenti irányárat azzal, hogy amennyiben érkezik egy biztos vevő, becsülje meg a felajánlott összeget, és költözzön nyugalmasabb házba, ha ez még akár egy jelentősebbnek tűnő engedményt jelent.

Üdv

Őszinte ingatlanos

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr127572798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása