Őszinte Ingatlanos

oszinteingatlanos 2015. augusztus 25.

Az illetékadó egy matekpéldán keresztül

Kedves Őszinte Ingatlanos!


Párommal közös otthont tervezünk vásárolni. Mindkettőnknek van ingatlana, amit már eladtunk, vagy hamarosan el fogunk, és ezeknek az árából, plusz egy kevés megtakarításból vesszük az újat. Az eladott ingatlanok árával pedig szeretnénk csökkenteni az új lakás után fizetendő illeték alapját.

Ugyanakkor hallottunk olyan véleményt is, hogy ha 50-50% tulajdonrésszel a kettőnk nevére vesszük az új ingatlant, akkor a korábbi tulajdonunk árának csak a felét lehet az illeték kiszámításánál beszámítani, mivel ott 100%-os tulajdonosok voltunk. Ez valóban igaz?

Köszönettel,

Imre

Kedves Imre!

A hír ebben a formában nem teljesen igaz. Egy gyors és egyszerű példán keresztül elmagyarázom, hogy mi benne a csalóka.

Ön eladott egy ingatlant, aminek az értéke mondjuk 10 millió forint, a Kedvese szintén egy 10 millió forintos ingatlant értékesített. Tehát összesen 20 millió forintjuk lett a két ingatlanból.

Amit venni szeretnének, tegyük fel, az egy 30 millió forint értékű ház.

Ha 1/2,1/2 arányban lesznek tulajdonosok az új házban, akkor a rész tulajdon 15 millió forint lesz. Tehát mind kettőjüknek 5 millió forint után lesz illetékfizetési kötelezettsége.

Természetesen a tulajdonrész aránya változhat, ilyen esetben a tulajdonrész értéke, mínusz az eladott ingatlan értéke közötti különbség lesz az illeték alapja. Tehát ha Ön 20 millió forintot tesz az új házba, így 2/3 részben lesz a tulajdonosa, akkor 10 millió forint után kell illetéket fizetni, de a Kedvesének nem kell, az ő általa hozott 10 millió forint után.

Üdvözlettel,

Őszinte Ingatlanos

A bejegyzés trackback címe:

https://oszinteingatlanos.blog.hu/api/trackback/id/tr177732780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andie 2015.08.28. 10:23:25

Nem lehetne ezt a pofátlan és gyomorforgató sarcot eltörölni? (vagy kizárólag az ingatlannal bizniszelőkre húzni?) Komolyan, az ember nagy nehezen, évtizedes munka és nélkülözés után megveszi első ingatlanját a családjának, mondjuk egy 10 milliós kis házacskát faluszélen, erre az állambácsi rögtön tartja a markát, hogy oci ide nekem 4%-et, mert... mert miért is? Csak? Mert a már 5x leadózott pénzemből végre vettem egy házat?
Ez nekem kb arra hasonlít, mintha fizetés nap után az utcasarkon várna egy tagbaszakadt egyén, és elvenné egy részét. Mert csak...

dr.C. · http://www.ingatlanjog.hu 2015.08.28. 10:23:36

az illetékadó kifejezés szerepeltetése zavaró ... szerintem

MAC-Ka 2015.08.28. 10:23:45

Szerintem azt is meg kellene említeni, hogyan alakul a helyzet akkor, ha -maradva a fenti alapszámoknál- az egyik fél csak 5 milliót, a másik 25 milliót ad az új lakásba. Vagyis ha az egyik fél kevesebbért vásárolja az új ingatlant, mint amennyiért az előzőt eladta. Merthogy akkor is keletkezik illetékfizetési kötelezettsége a különbözet után (bár a különbözet ugye negatív).
Nekem ez pár éve nagyon meglepő volt és nem mondom, hogy azóta is megértettem volna a logikáját...
süti beállítások módosítása