Őszinte Ingatlanos

Utolsó kommentek:

Rózsa Nikoletta 2023.10.29. 15:03:07

Én viszont a ház tulajdonosa vagyok ahol most lakom de exem nem akarja elhagyni márciusig ugye szét mentünk de még ismerkedtem én is egy másik emberrel de már szerettünk volna együtt lenni csak exem ennyit hogy addig nem hozhatom a ház illetőt pedig a ház az enyém

Bejegyzés: Kitehetem-e az utcára a volt élettársamat?

macskaorr 2022.10.29. 23:46:58

Nem mellesleg ez az igazságügyi szakértő szakértette a házat, amiről papír is van, szakértői vélemény. De ha csak az alapító okiratot meg asz SZMSZT nézik, akkor valójában a közös képviselő az tesz amit akar??

Bejegyzés: Hogyan ellenőrizhetjük a közös képviselőt?

macskaorr 2022.10.29. 23:43:41

Nálunk a közös képviselő olyan határozatot szavaztatott meg a házzal, amelyben a ház felújításnak megszervezését t 5 emberre testálta, tehát ez az 5 ember döntött hogy ki legyen a kivitelező, meg is jártuk, olyan műszaki leírást adó személy adta a műszaki leírást, akinek nem volt jogosultsága ehhez, a kivitelezőnek pedig nincs érvényes kivitelezői engedélye, magyarul egy engedély nélküli kivitelezés folyik. Mivel a tulajdonosok többsége nem ismervén a törvényt, megszavazta ezt a baromságot, én sajnos kórházban voltam, nem tudtam semmit megakadályozni, aközgyűlési jkv.-t pedig nem kaptam meg, csak fél év múltán, az engedély nélküli kivitelezés már javában folyik, inkább le sem írom hogy hogyan. Még a közös képviselő fenyegetőzik, hogy feljelent engem, mert kiadtam a ház műszaki állapotáról, egy volt igazságügyi szakértőnek ezeket a dolgokat, nem adatokkal.csak azt a tényt írtam le neki a saját levelezésemben milyen, siralmas állapotban van a ház, és kértem tőle szakmai segítséget is. hogyan. Nem tudom mit talál ki a jegyyző,, aki nem mellesleg jó ismerőse.

Bejegyzés: Hogyan ellenőrizhetjük a közös képviselőt?

soszta 2021.09.01. 00:42:02

Szép estét....szeretném kérdezni, hogy amennyiben a közös képviselő, a tulajdonosok 10 % kérésére sem hajlandó, egy új napirendi pontot felvenni a közgyűlés témai közé, mit lehet tenni ?
Irsában lett átadva, /át sem vette/, 10 nappal az összehívott közgyűlés dátuma előtt.
Lehet -e a közgyűlés törvényes lebonyolításához törvényességi felügyeletet kérni a kerületi jegyzőtől ?
Fontos mert, feltételezhető, hogy a közgyűlésen sem lesz hajlandó felvenni, és határozatot hozni, csak arról lehet ami a napirendi pontokban szerepel......a választ előre is köszönöm

Bejegyzés: Társasházi élet: 2021-től sokkal nehezebb lesz a közös képviselők dolga

Menyhárt Józsefné 2021.06.30. 22:45:52

Mennyi időbe telik egy kivett vendéglőt lakóingatlanná nyilvánítani a földhivatalnál?

Bejegyzés: Lakóingatlan helyett, kivett iroda, üzlet? Miért is ne!

apro_marosan_petergabor 2021.02.16. 02:28:59

A bérlők túlzotta védettek a lakástulajdonosokkal szemben - ez még a kommunizmus öröksége. A szerződésen felül is. Közjegyző előtt kötött, kiköltözési nyilakozat nélküli szerződés alapján nagyon nehéz megszabadulni egy rosszhiszemű, kártokozó, nemfizető bérlőtöl.
Az USA-ban, sok államban ha nem fizet egy bérlő, jön a seriff (hívja a manager) s pillanatok alatt kirakja az utcára - s ez így van rendjén. Első a magántulajdon védelme.

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

HellsAngel 2021.02.15. 18:45:44

@desw: Tipikusan harom eset van, amikor a berbeado "csak ugy szorakozasbol" felmondja a rendes berlonek a szerzodeset.

Az elso, hogy a berbeado gyerekenek/testverbatyjanak/komajanak/sogoranak kell a lakas. Esetleg eleve neki is lett szanva, csak az atmeneti idoszakban valaki termelte a profitot. A masik tipikus ok, amikor valakinek megvaltozik a kockazati besorolasa, pl. egy szolid, rendet tarto, csendes holgybol hamarosan egyedulallo anyuka lesz, eleg nehez lesz kilakoltatni, szivatni meg art a karmanak, jobb idoben lepni. A harmadik, hogy a lakas igazabol eladosorban volt mar nagyon regota, alom aron, es a piac vegre "utolerte" az arat, megerkezett a varva vart vevo - egyebkent ez utobbi a legkorrektebb, hiszen ezt altalaban a berlo is tudja es latja, peldaul a latogatokbol.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egyaltalan nem eletszerutlen, hogy a berbeado szol, hogy "ennyi volt", akkor is, ha te vagy a legjobb berlo a vilagon. Ha valaki tobb lakast menedzsel, es megegette mar magat a multban, akkor esetleg megbecsulheti a "jo" berlot es megprobalhatja atvinni egy masik lakasba, de ez is sok mindenen felrecsuszhat. (Amikor nehany eve "hasitott" a berleti piac, ez tipikusan ugy nezett ki, hogy a tulajdonos agyan atfutott, hogy vajon 20-30-50%-al tobbert ki tudna-e adni masnak, feladott egy tetova hirdetest es egy heten belul jelentkezett a fizetos vendeg. Ha a regi nem tudta vagy nem volt hajlando kifizetni a raemelest, akkor megint a "szevasz, ennyi volt" tortenet jatszodott le.)

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

Kanya Lenke 2021.01.05. 20:15:19

Üdvözlöm-kerdesem lenne.hogy ha berbeadok sajat ingatlant eleg ha tanuk elött írjuk alá az általam megfogalmazott és kinyomtatott szerződést?vagy csak zözjegyzői biztosítékkal vagyok védvé ha problema van kitudom rakni.

Bejegyzés: A foglaló a valódi biztosíték, nem az előleg

tip 2020.11.04. 09:37:04

@Csip2010: nem arról van szó, hogy egy magánember feladata lenne egy másik magánember lakhatását biztosítani! Ne forgasd ki a szavaimat.

Hanem arról van szó, hogy visszás dolog egy üzleti kapcsolatban az egyik üzletfelet olyan helyzetbe hozni, hogy bármikor dönthessen a másik üzletfél lakhatásának megvonásáról. És itt szó sincs arról, hogy csak akkor tehetné ezt meg, ha a másik üzletfél így vagy úgy teljesítette a szerződéses feltételeket! Nem, a bérbeadó bármikor indoklás nélkül megvonhatja a lakhatás jogát a bérlőtől. Ez visszafelé nem igaz (a bérbeadónak is vannak kockázatai, de a lakhatása nem függ az üzletfelétől), ezért ez egy aszimmetrikus üzleti kapcsolat.

Ezért nem érvényes az az érvelés, hogy ha a bérlő bármikor felmondhat, akkor a bérbeadó is mondhasson fel bármikor. Nem azért, mert bárkitől el lehet várni, hogy más lakhatását finanszírozza, hanem azért, mert senki nem szeret úgy lakni, hogy az üzletfele akár a lakhatásával is nyomást gyakorolhat rá. Te szeretnél úgy lakni, hogy egy idegen bármikor indoklás nélkül másfél hónapos határidővel megvonhatja tőled a lakásod használatának jogát?

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

Csip2010 2020.11.03. 20:38:15

@tip: Értem hogy a lakhatás alapvető szükséglet, de akkor az államhoz vagy az önkormányzathoz kell menni érte, erre lennének az önkormányzati bérlakások. Attól hogy ezt a feladatát az állam nem hajlandó teljesíteni, nem következik az, hogy ezt egy random magánszemély, akitől te lakást bérelnél köteles átvállalni. A rendes módja ennek az, hogy a tőlünk beszedett adóból gazdálkodva ezt az állam megszervezi. Én hófehéren fizetem az adókat és járulékokat, a saját tulajdonomat tisztán legitim módon szereztem (mindez egyes hatalmas vagyonnal bíró emberekre nem igaz ebben az országban velem ellentétben), innentől kezdve jogosan várom el mint "gazdasági szereplő", és jogosan várom el mint szociális hálóra jogosult polgár, hogy mások lakhatási problémáját ne nekem kelljen megoldanom (mind anyagi forrás, mind szervezés tekintetében), ez lenne valahol a képviseleti demokrácia és az adórendszer lényege.
Egyébként nem gondolom hogy a jelenlegi kapitalista piacgazdaság fair és egyenlő feltételeket biztosító lenne, viszont azt gondolom, hogy mint két magánszemély egy oldalon játszunk a céltalanul, vízfejként és sarcmesterként működő, nagytőkés cégeket kiszolgáló állammal szemben, így nem feladatunk és nem érdekünk egymásnak esni, egymás jogosultságait saját érdekünkben korlátozni. Tehát ha a bérlő indoklás nélkül felmondhat, adott felmondási időn belül, akkor a bérbeadó is, amíg magánszemély.
Másrészt érdekes hogy az érvrendszeredben egyszerre szerepel a lakhatás, mint alapvető szükséglet és a rugalmasság mint a bérlés előnye - azt hiszem hogy akinek az alapvető szükségletei megoldásán kell gondolkodnia, az nincs abban a helyzetben hogy más kárára előnyöket próbáljon magának kicsikarni.

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

törzsmókus 2020.10.06. 14:30:08

A CSOK elbírálásnál senkit sem érdekel, hogy az alapító okirat szerint a lakás 60 m². Kimegy az értékbecslő, összeszámolja a hasznos alapterületbe beszámítandó helyiségek méretét, és ha az csak 59-re jön ki neki, akkor már nem 3, csak 2 gyerekre vehető igénybe. :-/

Bejegyzés: CSOK - Mi számít hasznos alapterületnek?

Csalódott ingatlanos 2020.09.30. 17:44:55

Ingatlant lakást vettünk, új építésű s Előszerződést írtunk. Már félig kész volt. Mi mindent úgy fizettünk ki a teljes árig ahogy a szerződésben le volt írva. 2017 ben írtuk, elméletileg 2019 júniusban kellett volna átadniuk. 2020.jan fizettük ki az utolsó részletet. Kulcsot is kaptunk a lakáshoz. Lakás átvétel dokumentált volt, hogy milyen hibák vannak még a lakáson mit kell még ki javítani . Mi voltunk az 1 lakók. Aztán ki derült hogy nincs végleges tényleges szerződésünk, s nem vagyunk a földhivatali széljegyzeten sem szerepeltetve. Az ingatlan ami van s még sincs. Voltunk ügyvédnél, azt mondta ez az Előszerződés nem jogosít semmire. S tényleges szerződést kellene kötni.
Kerestük az ügyvédet aki az Előszerződést kötötte már nem dolgozik a cégnek. Meg mondta 1 másik ügyvéd számát. Nem értük el. Saját ügyvédhez fordultunk. Aki kivételesen együtt dolgozik azzal az ügyvéddel akivel előzőleg kerestük a megoldást s nem értük el. Semmi megoldást nem találtunk. Azt mondta az ügyvédünk akitől vettük a lakást cég C... t az felvásároltatta egy befektetővel az egész helyet ami helyrajzi szám alatt fut. A széljegyzet ami ha sikerül a tényleges adás vételi szerződés után csak 6 hónapig terjed ki, mert utána törlik automatikusan. Utána újat kell kötni. Holott mi eleget tettünk a szerződésben foglaltaknak. Mindent kifizettünk lakást átvettük. Utolsó részletet kulcs átadása után. S mi szaladgálunk a pénzünk lakásunk után mert még használatbavételi jog sincs rá. Szóval kérem ha van tanács segítség 1 ilyen szituáció ellen.. Kérem írjanak adjanak tanácsot.Minden érdekel.. Kérem írjanak. Ha átvágják az embert mit tehet? Nem hiszem el hogy a jog a törvény engedi azt hogy embereket csapjanak be, kizsákmányolják őket. 4 ház tömb, több család akik közül hitelre vették a házat s már ott élnek s nem tudnak semmiről csak élnek.. Várnak. S közben a fejük felől eladják az egész területet egy befektetőnek.. Hová fordulhat ilyenkor az ember? Cégbíróság? Vagy mit tehet?

Bejegyzés: Veszteséges vétel: 3 hiba, amit ne kövessen el ingatlanvásárláskor!

metalex 2020.09.24. 12:51:38

@Almandin: "Ez mennyire gyakori probléma?"
Elnézést a kései válaszért.
Nem tudom mennyire gyakori. Nálam fent állt, én akkor néztem utána ezeknek a kérdéseknek.
És sajnos a jog ott sem a vevőt védi, hanem aki kapun belül van.
Jogállástól függetlenül.

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

fkv.115 2020.09.15. 22:09:29

Van a hivatalos út, ami majd egyszer, talán..., meg van a bevált magyaros, verőemberes megjelenéssel, instant megoldással.

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2020.09.15. 18:29:52

Áááá, otthon Magyarországon aranyér' se adnám ki a lakást, még ha lenne üres, akkor se...Csatlakoznék Väder nagyúrhoz itt fölöttem, a külföldi rendszert kéne átvenni, de sürgősen.Itt felénk is cégek kezelik a bérlakás-álllomány döntő többségét, némelyik több száz lakással, háztömbökkel a kezükben.Magánember is adhat ki, de csak korlátozottan, sok macerával jár.Nem aszondom, hogy mindennél jobb ez az itteni rendszer, de a magyarországinál biztosan...

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!

desw 2020.09.15. 16:55:34

@tip:

A bérlő azzal árt magának a legtöbbet, ha feketén, mindenféle szerződés nélkül veszi ki a lakást. De ha az olcsóbb és fekete kell, akkor vállalja a több rizikót is.

A lakás állapotát ellenőrizheti a bérleti szerződés aláírása előtt, és megállapodhatnak a rezsiköltségek elszámolásáról is, órák átírása, satöbbi.

A zavartalan használat saját tulajdonú lakás esetében is változhat, ha beköltözik egy köcsög a szomszédodba.

Továbbra is úgy gondolom, hogy egy normális bérbeadó nem baszik ki a bérlővel.

Esetleg egy központi adatbázis fekete/fehér listával segíthetne.

Pá!

Bejegyzés: Mit tehet a bérbeadó, ha nem költözik ki a bérlő? Kérdés - válasz!
süti beállítások módosítása